Zenei-gasztronómiai fesztivál kezdődik Keszthelyen (mti)

Öt színpadon huszonnégy együttes lép fel Keszthelyen a július 7-én kezdődő háromnapos zenei-gasztronómiai fesztiválon.

A KeszthelyFest a nyugat-balatoni nyár legkiemelkedőbb rendezvénye és egyben a MOL Nagyon Balaton programsorozat egyik állomása – mondta el Osvald Bálint, a Goldmark Károly Művelődési Központ igazgatóhelyettese az MTI-nek.
A programsorozat nyitányaként július 7-én megnyitják a Gyermekligetet: a parkos, árnyékos Várkertbe három napon át játszóházakkal, hagyományőrző játékokkal, bábelőadásokkal és gyermekkoncertekkel várják a legfiatalabb korosztályt.
A Fő téren, a nagyszínpadon lép fel Szekeres Adrien, Freddie, a Dixie Kings of Hungary és a Magna Cum Laude zenekar.
A Sétálóutca két kisebb színpadán a zenekarok akusztikus formációi lépnek fel. Az Amazon Ház Látogatóközpont udvarán kiépített MOL Nagyon Balaton színpadon többek közt a Jónás Vera Experiment, a Barabás Lőrinc Quartet ad koncertet és bemutatkoznak a 2017-es Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató verseny előadói – sorolta Osvald Bálint.
Hozzáfűzte: a fesztivál egyik kiemelt eseménye a Bor Összehoz Keszthelyen elnevezésű gasztronómiai rendezvény lesz, amelyen huszonegy borvidék képviselteti magát. A borházak közt utcazenészek muzsikálnak, a borok mellett tájjellegű, zalai ételekkel is várják a fesztiválozókat.
A Fő téren nyíló kézműves vásárban helyi és a környékbeli alkotók és művészek mutatják be mesterműveiket. A Festetics-kastélytól a Balaton-partig vezető utcákon a múzeumok meghosszabbított nyitva tartással készülnek fesztiválra.