Zalakaros a Zalai Borvidék legkedveltebb települése (zaol.hu)

A borkultúra népszerűsítésére június végén koccintó viadalt szerveztek. Az eredményhirdetést a minap tartották, melyen a Zalai Borvidék legkedveltebb települése Zalakaros lett.

A Magyar Bor és Pezsgő Napján megrendezett versenyen idén 14 borvidéken, 22 település több mint 50 helyszínén koccintottak a borászok és a borkedvelők. A viadalon szereplő települések jól tudják, hogy a személyes találkozás a legnagyobb élmény. A legkedveltebb borvidéki központokká azok a borvidéki települések válhatnak, ahol – az adott hely lélekszámát is figyelembe véve – a legtöbb borász és borkedvelő koccint egy adott időpontban.

– Minden résztvevő vállalja, hogy tevékenységével, viselkedésével hozzájárul a magyar bor értékének növeléséhez – mondta Novák Ferenc polgármester. – A városunkat körülölelő hegyi birtokokon sokan foglalkoznak szőlőtermesztéssel, és természetesen a borkészítés tudományával is. Szerettük volna, ha ebben a kezdeményezésben mindegyikőjük részt vesz, hiszen közös célunk, hogy a zalai boroknak országszerte jó hírét vigyük. A verseny szabályai szerint a borvidéki településen csak az ott tevékenykedő borászok nedűit lehetett a poharakba tölteni. Az előző évek hagyományait követve ismét nagyszabású rendezvénnyel ünnepeltük a koccintást, melyen 490 ember emelte magasba a poharát, hogy igyanak a Zalai Borvidéken élők egészségére.

Az eredményhirdetést a Földművelésügyi Minisztérium Darányi Ignác termében tartották, ahol Zalakaros az előző évekhez hasonlóan borvidéki győztes lett.

A díjátadón kiderült, hogy jövőre június 23-án koccinthatnak újra együtt a települések, s a szervezők titkon remélik, hogy a kezdeményezésükhöz más borvidékek is csatlakoznak.

A város vezetője már szinte a kezdetektől rendszeresen nevezett a koccintó versenyre, melynek köszönhetően rengeteg új barátságot kötött más borvidékek képviselőivel, és a tapasztalatcserére is lehetősége nyílt.

– A hagyományápoláson túl a viadalnak közösségépítő szerepe van, mely ugyancsak rendkívül jelentős a mai rohanó világunkban – fogalmazott Novák Ferenc. – Miért is fontos a koccintás? Ilyenkor a másik ember szemébe nézel és mosolyogsz, ami szintén komoly érték – zárta szavait a polgármester.