Zalai Csodaszarvas Oroszországban (zaol.hu)

Egy oroszországi, nemzetközi kiállításon mutatkozhattak be a helyi Helikon Kastélymúzeum Kortárs Művészeti Műhelyének diákjai. Az idei tárlat címe Szarvasország. Erre minden ország a saját mondavilágából vagy eredettörténetéből merítette a témát és az ihletet. A keszthelyi diákok a Csodaszarvas témáját dolgozták fel – írja a zaol.hu.


Tavaly a keszthelyi Művészeti Műhely vezetője, Bankó Zsolt kapott a szervezőktől felkérést, hogy Magyarországot képviselve tárja a közönség elé műveit. A művésztanár az újabb felkérésre tanítványait javasolta, hogy ők is bemutatkozhassanak. Így kerültek az oroszországi Szalehardban lévő Semanovszkij Múzeumba a keszthelyi diákok művei.

– A témához először kicsit félve nyúltak hozzá – mesélte Bankó Zsolt. – Némi inspirációt kellett adni, de aztán már nem kellett noszogatni senkit. Megmutattam az én tavaly beküldött műveimet, ezek is inspirálták a fiatalokat arra nézve, hogyan lehet egy témát kortárs módon feldolgozni. Nem kell feltétlenül misztikus vagy szakrális megjelenítési módokhoz nyúlni. A diákoknál az volt a fő szempont, hogy sajátos stílusban és sajátos látásmóddal készítsék el a műveiket.

 

Festményeket, grafikai nyomatokat, kollázsokat, digiartokat, fotográfiákat és animációs filmet is készítettek a fiatal keszthelyi alkotók.

– Mindegyik mű más és más: ahány gyerek van, annyi alkotás született. Nemcsak a technikában különböznek a művek, hanem az egyénből adódóan is mások lettek – tette hozzá Bankó Zsolt.

Huszonöt művet küldtek Keszthelyről az oroszországi tárlatra. Az ifjú zalai alkotók munkáit majd a kastélymúzeum múzeumpedagógiai Facebook-oldalán is bemutatják az érdeklődőkének.