Zalai Balaton Natúrpark létrehozását tervezik (Zalai Hírlap)

A Zalai Balaton Natúrpark megalakítását készíti elő a Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Egyesület. Ennek nyitányaként őszi tájsétára invitálták az érdeklődőket.

Az őszi balatoni Riviérára hívták a túrázni vágyókat, akik a gyenesdiási Darnay pincétől indulva – és oda visszatérve – elsétáltak a Fénykereszthez, a Vadlán-lik barlanghoz, az erdei tornapályához és a közeli kilátóhoz. A túrát a nemzetközi Tájnaphoz csatlakozva szervezték meg: a hazai natúrparkokban séták indultak, így az alakulás előtti térségben is ráirányították a figyelmet a tájra, a természet szépségeire.

– A Zalai Balaton Natúrparkot létrehozásának előkészítő munkáit már több mint egy éve megkezdtük. Ez a keszthelyi, gyenesdiási Balaton-parttól Tófejig lehúzódó térséget jelentené, része Zalavár és a Kis-Balaton, illetve Zalaegerszeg környéke – szólt a tervről dr. Csikós Andrea Dóra, a Közép-Zala Gyöngyszemei Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezetének vezetője.

Hozzátette, hogy a natúrparkok olyan tájegységek, melyek az adott térségre jellemző épített és természeti kincseket, tájképet, természetet, társadalmat, mezőgazdaságot hordozzák magukban. A natúrparki címet egy koncepció elkészítésével és bizonyos feltételek meglétével lehet elnyerni.

– Vállalni kell a természeti -és kulturális örökség védelmét, a környezeti nevelést, a szemléletformálást, a vidék-és turizmusfejlesztést: fenntartható, környezetbarát módon- ismertette a munkaszervezet vezetője.