Zala megyében 6 százalékkal csökkent az álláskeresők száma (mti)

Zala megyében 6 százalékkal csökkent az álláskeresők száma szeptemberben az elmúlt év azonos időszakához képest – tájékoztatta a megyei kormányhivatal az MTI-t.

A nyilvántartott álláskeresők aránya szeptember végén 4,9 százalék volt, 0,5 százalékponttal alacsonyabb, míg egy évvel korábban.

A megye kirendeltségein 6450 álláskeresőt regisztráltak szeptember végén, 400-zal kevesebbet, mint egy évvel korábban és 12-vel többet, mint augusztusban – közölték.

Közleményükben kitértek arra is, hogy a korábbi évek szeptemberében – az előző havihoz képest – általában mérsékelten nőtt az álláskeresők száma, míg idén mindössze néhány fővel emelkedett, gyakorlatilag stagnált.

Szeptemberben 130 álláskereső képzése kezdődött el, ugyanakkor a szezonális munkák megszűnése miatt többen kerestek munkát a kirendeltségek segítségével. Az ősz első hónapjában összesen 1,3 ezer álláskereső került nyilvántartásba, 300-zal több mint egy hónappal korábban. A regisztrációból kikerülő – ugyancsak – 1,3 ezer álláskereső közül 400-an tudtak támogatás nélkül elhelyezkedni.

A hónap során 550 újonnan bejelentett, nem támogatott álláshely volt a megyében.

Az álláskeresők 8 százaléka pályakezdő. Év eleje óta 500 pályakezdő került be első ízben a nyilvántartásba, közülük 320-an az elmúlt négy hónapban.