XXVII. Quasimodo Költőverseny és költőtalálkozó Balatonfüreden

Szeptember 6-8 között többféle kulturális program kíséretében tartják meg a 27. balatonfüredi Salvatore Quasimodo költőversenyt. A díjátadó ünnepséget és nemzetközi költőtalálkozót szeptember 6-án rendezik meg, az elsődíjas költemény szerzője Salvatore Quasimodot ábrázoló bronzplakettet és pénzjutalmat kap.

A jelentkezők két olyan magyar nyelvű, kiadatlan művel pályázhattak június közepéig, ami még nem nyert díjat  korábbi irodalmi megmérettetéseken.

A költőversennyel párhuzamosan az Írók Szakszervezete és a Balatonfüredi Salvatore Quasimodo Alapítvány meghívásos pályázatként meghirdette a 15. Bertha Bulcsú Emlékdíjat is. A felkért írók a Balaton természeti és kulturális értékeiről készítenek irodalmi publicisztikát, amelyekből néhány, a díjazott versekkel együtt elhangzik majd a szeptemberi gálaesten – nyilatkozta az MTI-nek korábban a szervező.

Salvatore Quasimodo, olasz költő 1961-ben járt Balatonfüreden, a Tagore sétányon gyógyulásának emlékére emlékfát ültetett és versben fogalmazta meg a balatoni tájhoz, a fűződő érzéseit. Az ő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo nemzetközi költőversenyt és költőtalálkozót.

A költőverseny és költőtalálkozó programja (forrás: balatonfured.hu):

Tagore sétány

Szeptember 6. (péntek)

18.00 – 21.00 Olasz kerti parti – Találkozás az olasz gasztronómiával, irodalommal és filmművészettel
Díszvendég: Carla Romanelli – Filmvetítés, interjú, beszélgetés a színésznővel
Közreműködik: Pingiczer Szilárd és Ruff Nikoletta jazz duó, Szomráky Béla, Oberfrank Pál
(Az étel- és italkóstoló, valamint a teljes programon való részvétel belépődíjas.
A belépő díja: 2.000 Ft/fő)

21.00 Filmvetítés a Vaszary Galéria kertjében: Egy erkölcsös éjszaka
Főszereplők: Carla Romanelli, Cserhalmi György

Szeptember 7. (szombat)

10.00 Könyv- és folyóirat bemutató a Magyar Fordítóház udvarán
Dante Marianacci bemutatja Ahogy a költők látják Mona Lisát című munkáját
Madarász Imre: A nagy háború nagy költője Giuseppe Ungaretti és az első világháború
Tempevölgy folyóirat szeptemberi számának bemutatása
A Quasimodo költőverseny 2019-es díjnyertes költői felolvassák verseiket
17.00 Térzene Balatonfüredi Város Koncert Fúvószenekarának közreműködésével
Vezényel: Hégely Ákos karnagy
17.30 Megemlékezés Salvatore Quasimodo Nobel-díjas költő emlékfájánál
Közreműködnek Carla Romanelli színművész, Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas színművész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója
Köszöntőt mond: Bóka István, Balatonfüred polgármestere
18.00 A Quasimodo Nemzetközi Költőverseny díjkiosztó ünnepsége, gálaműsora (Anna Grand Hotel)
Köszöntőt mond: Gian Luca Borghese, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója
Közreműködnek: Carla Romanelli és Oberfrank Pál színművészek

Gálaműsor: Ludovica Rana (cselló) és Stefania Argentieri (zongora)

21.00 Filmvetítés a Vaszary Galéria kertjében: BÚÉK!
Főszereplők: Szávai Viktória, Hevér Gábor, Lengyel Tamás

Szeptember 8. (vasárnap)

17.00 Quasimodo Pódium – Kisfaludy Színház közreműködésével (Vaszary kert)
Irodalmi est a Quasimodo költőverseny díjnyertes verseiből
Közreműködik: Kéri Kitty színművész, Szalma Tamás Jászai Mari-díjas színművész
és Figula János marimbán