Volt egyszer egy vasútvonal

45 éve szüntették meg a Veszprémet Alsóörssel összekötő vasútvonalat. Ennek emlékére szervezett emléktúrát a napokban a Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség. A túrázók a külső vasútállomástól indulva Káptalanfüredig gyalogosan tették meg a 22 kilométeres távolságot.

Az emlékezők felidézték a nagy népszerűségnek örvendő, az utókor emlékezetében fürdőjáratként élő 11/A jelzésű vonal történetét. A veszprémi városi szakaszon bólyával jelölték meg a nyomvonal egy-egy különleges helyszínét- számolt be az eseményről a Veszprém TV.
A 22 km hosszú vasútvonalat 1909-ben építtette Veszprém városa a város és a Balaton áru- és személyforgalmának megkönnyítésére. Megszűnése előtt a mai 11-es számú Győr–Veszprém-vasútvonal részeként üzemelt, közvetlen vonatok is indultak Győrből a Balaton partjára. Megszüntetését gazdaságtalanságra hivatkozva az 1968-as közlekedéspolitikai koncepció rendelte el: 1969-ben megszüntették a Meggyespuszta-Alsóörs szakaszt, majd 1972-ben a megmaradt Veszprém-Meggyespuszta szakaszt is.A pályát 1974-ben végleg felbontották, ma csak pár száz méter emlékeztet a veszprémi vasútállomásnál, a Veszprém belvárosa felé kanyarodó rövidke szakasz.
A veszprémi vasútállomáson ma is megtekinthető az egykor a Balaton partra közlekedő 375-ös gőzmozdony utolsó megmaradt példánya.