Vízimentők a BalatonÁtcsúszásról

Remek, egymásra odafigyelő emberek voltak a résztvevők, szemmel láthatóan nagyon jól érezte magát mindenki – számolt be a hirbalaton.hu-nak Bagyó Sándor, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) elnöke bevallva, nem számítottak ők sem ekkora, 6-8 ezres tömegre a BalatonÁtcsúszáson.

 

A civil szervezet 16 önkéntes vízimentője állta a sarat, végezte el a biztonsági méréseket, járta be a terepet, majd fagyoskodott kint a BalatonÁtcsúszás napján sötétedés után is, figyelve a tömeget, és segítve a bajbajutottakon. A VMSZ segítségére volt társszervezte, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat is.

„Jól működött a BalaTrönk rádiós rendszerünk, sehol nem történt beszakadás, a rianásoknál fegyelmezetlenkőket is le tudtuk állítani”- summázta a VMSZ elnöke, aki még a nap végén is lelkes volt attól, hogy ennyi embert sikerült kicsalni a természetbe, rendkívüli élményhez juttatni, és megmutatni számukra a téli Balaton csodáját.

A hivatalos indulási pontról, Badacsonyból indulók eligazítást is kaptak, melynek során felkérték őket arra, hogy fokozottan figyeljenek egymásra. „Meg is tették, nagyon jó volt a hangulat” – fogalmazott a VMSZ elnöke.

Az indulók kaptak közvetlen segélykérő telefonszámot, továbbá BalatonHelp néven ingyenesen letölthető applikációt is. (Ez utóbbi használatakor a hívó fél pontos GPS koordinátáit is látják a mentésre indulók.) Az átkelők a nap folyamán három nagyobb sérülés esetében éltek ezzel a lehetőséggel, amin túl akadt több kisebb sérülés is.

A VMSZ levonta a tanulságokat; legalább 50 emberre lesz szükség egy következő hasonló rendezvény biztosításához, hogy legyen elég vízimentő leváltani az elfáradt, szétfagyott társaikat, továbbá szükség lesz a jégen gyors haladásra képes mentőjárművekre is. Egy ilyen, kölcsönkért járművel járták be a BalatonÁtcsúszás Badacsony-Fonyód útvonalát sötétedés után ellenőrizni, maradt-e valaki a jégen.

Bagyó Sándor beszélt arról is, hogy mérföldkőnek tekinthető a tömeget megmozgató esemény, aminek az az üzente, hogy nem csak a nyári, hanem a téli Balaton iránt is nagy az érdeklődés, jobban kéne élni vele. Az ország legkülönbözőbb pontjairól, sőt külföldről is érkeztek résztvevők. Akadtak olyan futók, korcsolyázók, biciklisek, akik háromszor is megtették oda-vissza a Badacsony-Fonyód távot az esemény ideje alatt – a beszámoló szerint.

(20:36)