Vízbeborult családot kellett menteni

Kenuval borult vízbe egy három tagú budapesti család Badacsonylábdihegy közelében, amelynek tagjai nem tudtak a hajójukba visszamászni. A kenuba kapaszkodva kiabáltak segítségért, de hiába, majd a mentőmellényben lévő anya elkezdett úszni a part felé. Időközben elfáradt, de hamarosan észrevették a vízirendőrök.

A balatoni vízirendőrök egy háromtagú családnak segítettek partot érni – számolt be a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

A Badacsonylábdihegy előtti vízterületen 2018. augusztus 7-én 15 óra 30 perckor a vízirendőrök egy mentőmellényben integető személyre lettek figyelmesek. A nő elmondta, hogy családjával kenujukból egy rossz mozdulat miatt a vízbe estek, azonban visszamászni már nem tudtak és kiabálásukat sem hallotta meg senki, ezért ő a part felé kezdett úszni segítségért, de elfáradt.

Az egyenruhások a 43 éves budapesti lakost a szolgálati kisgéphajóba emelték, majd közösen megkeresték lányát és férjét is, akik addig a kenuba kapaszkodva vártak. A rendőrök őket is hajóba emelték, majd a családot a kenuval együtt biztonságban a közeli strandra vitték.