Vitorlázás: új gyorsasági rekord a Balatonon (borsonline.hu)

A balatoni vitorlázás sokak számára csupán egy jó hobbi. Ám a versenyzőknek ez kőkemény próba- tétel. A Raffica 13 fős legénysége a vízen precíz, fegyelmezett, összehangolt csapatjátékot mutatott be, amelynek meg is lett az eredménye: a Balatonföldvár–Keszthely táv új gyorsasági rekordja, amelynek szemtanúi lehettünk – írja a borsonline.hu  fotókat is közölve.

A gyorsasági kupán a legénységnek összehangoltan kellett dolgoznia © Török Brigi

A Pünkösdi Regatta közel negyven éve a balatoni események színfoltja a hazai vitorlázók körében. Története a 70-es évekig nyúlik vissza, 1978. július 29–30-i dátummal indult, 1984-től pedig már háromnaposra bővült. A verseny 2002 óta a pünkösd ünnepéhez kötődik, így időpontja évről évre változik. Idén 37. alkalommal rendezték meg, amelyet a Vasárnapi Bors is végigkövetett.

A verseny 2012 óta a Helly Hansen Kupával indul az első napon, ami talán a legizgalmasabb versenyszám, mert a leggyorsabb hajót díjazzák. Tavaly az Eurovit csapata nyerte, amely a légvonalban közel 60 kilométeres Balatonföldvár–Keszthely távot 4 óra 41 perc alatt tette meg. Idén mindenkit az a kérdés foglalkoztatott, sikerül-e megdönteni ezt a rekordot. Sikerült! Nem is akármilyen eredménnyel, a Raffica Sailing Team mindössze 3 óra 16 perc alatt ért célba az egytestű hajók között.
– Az elején nagyon kevés szél volt, mi azért haladtunk, majd kétfelé nyitott a mezőny, a katamaránokkal mi észak felé. Jó döntésnek bizonyult, mert az északi szél lett az erősebb, a déli felszívódott, így akik dél felé indultak, azok nem tudtak jönni velünk. Először szép lassan haladtunk, aztán egyre gyorsabban, végig elég jó zónában vitorláztunk, így sikerült jó eredményt elérnünk – mondta a Vasárnapi Borsnak közvetlenül a célba érés után Király Zsolt, a Raffica kormányosa.

 

Ez csak főpróba volt

Zsolt hároméves kora óta vitorlázik. A Kékszalag rendszeres éllovas kormányosa, a 2014-es, 46. Kékszalagon a Nemere II. egytestű hajók közötti csúcsát is lepipálta a Rafficával. A rekord jelenleg is 9 óra 56 perc 46 másodperc. Emellett nemzetközi tavi és tengeri offshore versenyző is. Érdekes volt látni, hogy míg a győztes hajó legénysége már a parton örült az eredménynek – mi pedig már megpihenve kaptuk el egy beszélgetésre a kormányosát –, addig a mezőny nagy része annyira lemaradt, hogy még a közelében sem járt az utolsó bójának. Persze nem könnyű jól „sakkozni”, mert a Balaton szeszélyes. A győzelem mindig az időjárás és persze a jó stratégia függvénye. Zsolt hozzátette: azért egy jó vitorla sem árt hozzá. Meg persze a megfelelő öltözet, hogy a fedélzeten a mannschaftok minden időjárási körülmények között szárazon, melegen maradjanak, hiszen így tudják kihozni magukból a maximumot. A Raffica idén 13 fős legénységgel indult, a hajóban mindenkinek megvan a helye és a feladata.

– Fontos a fegyelmezettség, és hogy feltétel nélkül hallgassanak a kormányosra, ez egy csapatjáték, csak akkor sikerül, ha együtt dolgozunk – árulta el a kormányos. Hozzátéve, hogy számukra ez csak egy főpróba volt, a bemelegítője a híres genfi tókerülő versenynek.

 

300 hajó, több ezres legénység

A verseny a partról szemlélőknek vagy hobbihajósoknak is nagy élmény, hiszen ilyenkor 300 hajó szeli át egyszerre a Balatont. A rendezvény egyedülálló olyan szempontból is, hogy nincs még egy olyan hazai verseny, amikor több mint ezer vitorlázó három napot ugyanabban a kikötőben tölt. Ebben az esetben Keszthelyen gyűltek össze a matrózok, ennek értelmében nemcsak a vízen – hanem mint megtapasztaltuk –, a kikötőben is jó volt a hangulat egész hétvégén.