Visszatérhet Siófokra a tiroli vesztegzárból a fiatal balatoni nő (Magyar Nemzet)

A koronavírus egyik gócpontjának éppen Ischgl-t tartják a lapok, azt a világszerte ismert síközpontot, ahol Ildikó is dolgozott az egyik hotel éttermében. A vesztegzár eredetileg 14 napos volt, aztán kitolták a határidőt előbb április 5-re, majd április 13-ra.

A Magyar Nemzet aggódva követte nyomon a Balatonról Tirolba dolgozni érkezett Ildikó sorsát, hiszen március 14-től az egész tartományt vesztegzár alá vette az osztrák kormány.

Két magyar, három német és egy-egy szlovák és szlovén munkavállaló szorult be a vesztegzárba Ildikó hoteljében, közös nyelvük a német, ám már négy hónapja együtt vannak, most pedig majdnem két hete szorosan bezárva, csak néha tudnak kimenni vásárolni, vagy megszökni a környező hegyekbe. Ez utóbbi már kockázatos, lévén fokozott rendőri ellenőrzés, gyalogosan azonban sikerül néha elszökni túrázni. A hotel tulajdonosa napi egy meleg étkezést biztosít az alapfizetés mellett, ám amint hírét vette a vesztegzár meghosszabbításának azonnal szerződést akart módosítani, közös megegyezéssel megválna a dolgozóktól. A vitából már-már munkaügyi perek támadtak, ám hétfőn örömteli hírt kaptak a helyi hatóságoktól és a magyar konzultól – írja a lap.

Azok a nem osztrák állampolgárok, akik addig nem mutatják a vírusfertőzés tüneteit, elhagyhatják a vesztegzár területét március 28-án éjféltől. Azaz vasárnap a személy szerint mindenkinek egyénileg meghatározott útvonalon, teli üzemanyagtankkal indulva elhagyhatják Ausztriát, pontosabban el kell hagyniuk az országot. Ildikó is hazajövet, az még nem derült ki, hogy Kőszegnél, Sopronnál, vagy Hegyeshalomnál kell majd átlépnie a határt, ám az biztos, hogy egyenesen Siófok közelében lévő családi házához kell hajtania.

Már felvette a település önkormányzatával a kapcsolatot, a tisztiorvosi szolgálat felkészülten várja, csak úgy mint a családsegítő szolgálat.

A teljes beszámoló a Magyar Nemzet oldalán olvasható.