Virtuális téglával segíthetjük a Magyar Gyermekmentő Alapítvány balatonlellei központjának építését (HírTV)

Vizsgáló helyiséget, kocsibeállót és szállást is kialakítanának a Magyar Gyermekmentő Alapítvány új balatonlellei központjában. A szervezetnek a nyár végével új helyre kell költöznie. Rengeteg segítséget kaptak, de az építőanyagok drágulása miatt további támogatásra is szükségük lenne.

Tavaly nyár végén tették le a Magyar Gyermekmentő Alapítvány új központjának alapkövét Balatonlellén. Azóta az épület alapja már elkészült – tudósít a HírTV. A korábbi állomás nyár végén zárt be, a mentőközpont ugyan a Balatonlellén marad, de másik helyet kellett keresniük.

Gesztes Éva, a szervezet szakmai vezetője elmondta: a jelenlegi szálláshelyük megszűnik, és szerettek volna egy olyan helyet kialakítani, ami az igényeknek megfelel. Azaz a mentőautóik fedett helyen tudnak parkolni, tudják őket tölteni, illetőleg az ambuláns betegeket el tudják látni.

Az építkezéshez szükséges anyagok egy részét felajánlásként kapták, valamint adományokból és az adó 1%-os felajánlásokból tudják finanszírozni a negyven milliós beruházást. Ennek ellenére további segítségre is nagy szükség lenne.

“Azért kerültünk bajba, mert az építőanyagok ára sajnos nagyon megemelkedett és így a költségek igencsak felfele szaladtak. Támogatókra van szükségünk ahhoz, hogy ez jövő nyárra ténylegesen el tudjon készülni ez a gyermekmentési pont.”

-fogalmazott Gesztesi Éva.

Egy-egy virtuális tégla megvásárlásával bárki támogathatja a szervezet működését és azt, hogy a modern gyermekmentő pont jövő nyárra elkészülhessen.