Virágosítják Balatonalmádi köztereit (veol.hu)

A hűvös tavasz késleltette az egynyári virágok kiültetését. Évente közel kétmillió forintot fordít Balatonalmádi a tavasszal ágyásokba kerülő egynyári virágpalántákra, melyből 15-16 ezer darabot ültetnek el. A szállításon, fuvarozáson, előkészítésen, ültetésen, öntözésen összesen hatan dolgoznak.

Éves állásban tudjuk foglalkoztatni a munkatársakat, télen a cserjéket metsszük és elvégezzük a talajtakarásokat. Ez most nagyon divatos is, de mi időt és energiát spórolunk vele, hiszel a mulcsozott területeket kevesebbet kell gyomlálni, és öntözni. 75 hektárnyi városi területet gondozunk egész évben ennyien. Bár kevesen vagyunk, szerencsére nagyon jó a csapat, lelkes, szorgalmas emberekkel dolgozhatok- mondta el a veol.hu-nak Juhász Sándor a Balatonalmádi főkertésze.

Egy olyan, a turizmusra építő városban, mint Almádi, a közterületekre fokozott figyelem irányul. Az ágyásokat minden évben meg kell tervezni, és évről- évre változtatni kell rajtuk, hogy mindig újdonságot jelentsenek az odaérkezőknek.

Idén a rózsameténgből és a különféle begóniákból lesz a legtöbb a köztéri ágyásokban. Kitöltő virágok, szép színfoltokat adnak a nagy, díszes növények mellett. Lesz bőven a paprikavirágból és a színes bazsalikomból is. Ez nem csak bordó leveleivel, de illatával is díszít.

A szakember szerint a közterek díszítésében is egyre fontosabb szempont a fenntarthatóság, mellyel a szakma is sokat foglalkozik. Ők is próbálnak minél több cserjét és évelőt ültetni, de a központi résznek színesnek kell lennie. Ezekkel az egynyáriakkal olyan színfoltokat lehet létrehozni, hogy tátva marad az emberek szája – fogalmazott.

Hozzátette:  a fenntarthatóságra is gondolva, a kandelábereken cserépben kihelyezett muskátlik szükségességét vizsgálná felül. Bár szép a magasban díszlő virág, a folyamatos lajtkocsis öntözés rengeteg időt és erőforrást emészt fel. Idén azért még lesznek muskátlik is, a közterek pedig néhány héten belül teljes virágdíszben pompáznak majd.