Világhírű szobrász alkotása Balatonfüreden (balatonfured.hu)

A balatonfüredi származású, világhírű művész Faykod Mária szobrát avatták fel a Római Katolikus Plébánia kertjében kialakított új parkban. A márványszobrot a magyarországi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából emelték. A Dél-Franciaországban élő művész a Magyar Örökség Díjat is átvette az Art Portal Galériában tartott ünnepségen.

Balatonfüred ismét gazdagabb lett, gazdagodását pedig ezúttal a füredi születésű, világhírű szobrászművésznek, Faykod Máriának köszönheti. A szoborszenteléssel azonban nem csak maga a művészi alkotás, de a keresztény élet szegletköve és forrása, az utolsó vacsora emlékét felidéző eucharisztia szentsége is a város elválaszthatatlan része lett

– fogalmazott Bóka István polgármester, a Piros Templom kertjében tartott szoboravatáson. A városvezető köszönetet mondott Zákonyi Tündének, aki elsőként szorgalmazta az Eucharisztia című szobor felállítását.

Faykod Mária 1975-óta él Franciaországban, 1985-ben nyílt meg később híressé vált párizsi galériája. A nyolcvanas évek végén kiköltözött a provance-i Aupsba, ahol jelenleg is él. Itt találta meg az alkotáshoz és a létezéshez szükséges teljes szabadságot. Otthona mellett szobraiból kerti múzeumot nyitott, amelynek kapui mindig nyitva állnak a látogatók előtt. Egyik legismertebb, világhírű munkája a Lourdes-ban felavatott fehér márványból készült 17 stációból álló keresztút. A monumentális alkotás a keresztút új megközelítését mutatja be, amely nem ér véget Krisztus sírba tételével.

A szoboravatáson beszédet mondott dr. Fodor János balatonfüredi plébános, az alkotást dr. Udvardy György veszprémi érsek áldotta meg.

Édesanyám pedagógus volt, több helyen megfordult az országban, amikor születtem éppen Füreden tanított. Pár évet töltöttünk csak itt, de belém ivódott ez a táj, ez a horizont, valószínűleg ezért is élek Provance-ban, mert hasonlít a két vidék egymáshoz. Gyerekkoromban jártam itt utoljára, boldog vagyok, hogy itt is látható egy alkotásom. Olyan ez, mint egy visszatérés. Amikor azt kérdezik tőlem, hiszek-e Istenben, azt szoktam mondani, nem, Isten hisz bennem. És ez szerintem egy mélyebb viszony

-mondta Faykod Mária, aki elmondta: emberként és alkotóként is a szabadság a legfontosabb számára.

A rendezvény után a szobrászművészt megillető Magyar Örökség Díjat adták át az Art Portal Galéria Zákonyi sétányon található épületében.

Faykod Mária élő spirituális lenyomatokat készít, szobrai a klasszikus modernség jegyében hallatlan meggyőző erővel bírnak. Fátyolként bánik a márvánnyal, az ember átlényegülését jeleníti meg. Az átlényegülés folyamatát ábrázolja, a szobrászat érzékeny nyelvén talál kapcsolatot ég és föld között. Sugárzó hite átragyog lényén és alkotásain is

– hangzott dr. Tulassay Tivadar egyetemi tanár, az MTA rendes tagja, a Magyar Örökség-díj Bizottság tagjának méltatása.

Balatonfüred városa, a Tihanyi Bencés Apátság, a Veszprémi Érsekség és a Balatonfüredi Katolikus Plébánia két napos rendezvénysorozat keretében idézi fel az egykori 1938-as balatoni vízi körmenet emlékét. Az idei 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szellemében létrejövő program szeptember 4-én folytatódik.