Veszprém a legélhetőbb városok között (MTI)

Budapesten az I. és az V. kerületben, vidéken pedig Egerben és Veszprémben a legjobb élni – derül ki az Otthon Centrum nemzetközi trendek alapján felállított rangsorából, amelyben a 20 ezernél nagyobb népeséggel rendelkező városokat vizsgálták – írja az MTI.

Az ingatlanközvetítő hálózat közleménye szerint az életminőség szempontjából értékelték a városokat, vizsgálták a háziorvosi ellátást, a lakosság képzettségét, a foglalkoztatást és az ingázást.
Az elemzők megállapították, hogy a tavalyi listához képest nincs lényegi elmozdulás, az első kilenc helyen továbbra is a fővárosi kerületek szerepelnek. Az élhetőségi listát az I. és az V. kerület vezeti, amelyek után a pesti belváros további kerületei következnek (VI., VII., IX., XIII.), valamint a budai oldalról a II., a XI. és a XII. kerület.

A vidéki települések közül Veszprém és Eger áll a lista élén, ami főként azzal magyarázható, hogy az itt élők jutnak be leghamarabb a munkahelyükre. Ezek után következik Székesfehérvár és Pécs, amelyektől alig maradt el Szeged, illetve Debrecen és Győr.
A kutatás kitért az agglomeráció településeire is, ahol Budaörs és Szentendre értékei a legjobbak. A két település az idevándorlók számában emelkedett ki a többi város és kerület közül, mindez pedig azt mutatja, hogy az elmúlt években a legnagyobb vándorlási nyereséget Pest megye fővároshoz közeli települései érték el.
Az Otthon Centrum életminőség mutatóinak rangsora szinte ugyanazt az eredményt tükrözi, mint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által publikált használt társasházi téglalakások fajlagos árának átlagértékeit listázó rangsor. Ez pedig azt jelzi, hogy az ingatlanárakra komoly hatással vannak az életminőségi mutatók, ugyanis a főváros I., II., az V., és a XII. kerülete nemcsak a kiválasztott életminőség-mutatók szempontjából kiváló, hanem ezzel összefüggésben ezek a legdrágább kerületek is.