Versmaraton a fonyódi múzeumban (fonyod.hu)

Idén is megrendezték a „Versmaraton” című programot a Fonyódi Múzeumban, amelyre az általános iskola első három évfolyamának nebulóit várták egy közös verselésre.

A Fonyódi Kulturális Intézmények Múzeumi Egysége ily módon hagyományosan minden évben megemlékezik a magyar költészet napjáról. A kezdeményezést több évvel ezelőtt a Fonyódi Múzeumi és Helytörténeti Egyesület indította útjára, s ez alkalomból azóta is töretlen lelkesedéssel és jókedvvel hangzanak el azok a költemények, amelyeket az adott korosztályok ismernek.

A versek szavalásán túl egy kis beszélgetéssel is megemlékeztek József Attila születésnapjáról és a költészet, a verstanulás fontosságáról, illetve a hangos versmondás jótékony hatásairól, amelyeket a gyerekek maguk is megtapasztalhatnak. Ily módon kívánják erősíteni a költészet szeretetét, megbecsülését és fontosságát, nem csupán az iskolai feladatok kötelezettsége miatt, hanem a mindennapi élmények gyarapítása végett is.