Versenycsúccsal kerülték meg a Balatont (aquamagazin.hu)

Tíz óra ötvenhárom perces idővel elsőként futott a balatonfüredi célba Varga Lajos az egyszemélyes Balaton-kerülő versenyen. A székesfehérvári vitorlázó korábban felállított versenycsúcsát megjavítva, immáron kétszeres győztesnek vallhatja magát.

 

Balatonfüreden rajtolt és ott is érkezett célba a mezőny, amelynek öt bóját kellett megkerülnie a magyar tengeren. A tizenhetedik Balaton-kerülést a Keszthely–Balatonalmádi–Balatonaliga útvonalon teljesítették. Összesen húsz nyolcméteres hajó rajtolt el.

A székesfehérvári Varga Lajos Nelson nevű hajójával szinte rajt-cél győzelmet aratott. Első számú üldözőjének egy fiatal tehetség, a Fa Nándor hajójával versenyző Vörös Gábor bizonyult. A keszthelyi bójánál hétperces előnnyel fordult Varga, aki stabilan haladt az élen.

A Tihanyi-szorosnál a többiekhez képest már óriási előnyben vitorlázott Varga és Vörös. A fehérvári éllovas előnye az utolsó, balatonaligai bójánál több mint duplájára nőtt, Varga Lajos végül 10 óra 53 perces nyerte a 2017-es Mol Nagydíjat, több mint két és fél órával megjavítva saját versenycsúcsát.

A második helyen Vörös Gábor 11 óra 11 perces idővel futott célba. Harmadik lett Juhász György, a háromszoros dél-afrikai olimpikon, Ian Ainslie a negyedik, a tizenkétszeres repülő hollandi világbajnok Majthényi Zsombor az ötödik helyen zárt.

A hajóról fotókat is közlő, eredeti cikk itt olvasható.