Versektől hangosak délutánonként Balatonalmádi strandjai

Balatonalmádi strandjain egész szezonban pontban 16:30-kor elhangzik egy magyar költő verse. A sorozat a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én indult el. 

Hagyomány teremtő szándékkal indította el az Aranyhíd Polgári Egyesület, Balatonalmádi Város Önkormányzatának támogatásával, a Vers a parton sorozatot – közölte a város a közösségi oldalán.  Ennek keretén belül a teljes szezonban minden nap elhangzik egy vers Balatonalmádi összes strandján 16.30-kor.
A mintegy 30 kortárs és klasszikus verset neves színészek szavalják felvételről, ugyanakkor négy kiemelkedő kortárs költőnk, Háy János, Kemény István, Lackfi János és Szálinger Balázs, az Egyesület felkérését elfogadva, maguk szavalják el költeményeiket.

A sorozat június 4-én a Nemzeti összetartozás napján Wass Albert: Üzenet haza című versével indult el.