Versekkel és zenével ünneplik a magyar nyelv napját Balatonfüreden (onlinebalaton.hu)

Irodalom, játékos nyelvművelők, koncertek, Kisfaludy versmondó verseny és közös szavalás a Kiserdőben – négynapos programsorozattal ünneplik Balatonfüreden a Magyar Nyelv Napját. Ezúttal az Arany-évhez hűen a kétszáz éve született költő a fókuszban.

A magyar nyelv árnyaltságát, játékosságát hangsúlyozza irodalmi-, zenei és gyermekprogramokkal, a november 10-13. között tartandó rendezvénysorozat. Könnyed ám tartalmas programok várják az érdeklődőket – tájékoztatta az onlinebalaton.hu-t a balatonfüredi önkormányzat.

Idén is stílusosan a Kiserdőben rendezendő közös versmondás adja meg a program keretét. Több száz fiatal gyűlik össze az egykori kőszínház oszlopainál, hogy más városok diákjaival egy időben szavalják el Kisfaludy Sándor néhány verssorát. A közös versmondás varázsát már évek óta megidézik a balatonfüredi Kiserdőben, mert “Hol irodalom van, ott irodalom van, előszivárog DNS-ből vagy honnan.”

A programsorozat november 10-én, pénteken kezdődik. A Kisfaludy Galériában nyelvi vetélkedők, játékos szókirakó és jazz koncert várja az érdeklődőket, hogy aztán este az Előretolt Helyőrség Íróakadémia tagjai megmutassák: hogyan szövődhet eggyé zene és irodalom.

Az íróakadémia diákjai mellett Orbán János Dénes, József Attila-díjas író, költő, celebrálja az estet, amely után a közönség Máté P. Gábor, színész és Péti Krisztina dramaturg segédletével egy krimibe csöppenhet, a THETRICA társasjáték révén, ki más, mint Arany János egyik költeményén keresztül.

Másnap, szombaton a város és az Előretolt Helyőrség Íróakadémia révén immár másodszor meghirdetett Kisfaludy Sándor versmondó verseny zajlik. Hazai valamint határon túli középiskolák 11-12. évfolyamos diákjai szavalnak majd egy szabadon választott kortárs verset illetve Arany János: Tetemre hívás című költeményét.

A díjakról a Farkas Wellmann Endre, József Attila-díjas költő, Kéri Kitty, színművész a Kisfaludy Színház igazgatója és Szarvas József, Jászai Mari-díjas színész összetételű zsűri dönt.

A Kisfaludy Galériában Áldott Arany-nyelv címmel Arany János szókészletéről lesz előadás, bemutatják a Tempevölgy folyóirat legújabb számát, szubjektív helytörténetben is lesz része a közönségnek, a nap zárásaként pedig a hazai világzenei paletta egyik legprogresszívebb együttese a Nana Vortex ad koncertet Arany János zeneszerzeményeiből. Mert bizony a magyar irodalom egyik legnagyobb mestere nemcsak költött, hanem komponált is.

Vasárnap, (november 12.) az Anna Grand Hotelben folytatódnak a zenei kalandozások, Arany János híres balladái csendülnek fel a cappella. Szirtes Edina Mókus új dalai is megszólalnak. Fellép majd Kováts Kriszta, a Fool Moon énekegyüttes és Farkas Gábor Gábriel is.

A rendezvény hétfőn zárul, délelőtt óriás Scrabble várja a Vitorlás téren sétálókat,

11 órakor pedig közös versmondás lesz a Kiserdőben.

A rendezvény ideje alatt (november 11-13. péntek-hétfő) 9.00-17.00 óra között a Kisfaludy Színpadnál Arany-busz áll majd. A digitális eszközöket, egyedi installációkat használó kiállítás Arany János életművét versek, képek, relikviamásolatok, hang- és filmfelvételek segítségével mutatja be.

A Magyar Nyelv Napja részletes programjai a város honlapján olvashatók.