Vendégcsalogató arcát mutatja az őszi Balaton (sonline.hu)

Habár egyre több vendéglátó egység tart nyitva a déli parton ősszel is, igazából a Balaton északi partján nagyobb a pezsgés ősszel is.Fontos lenne, hogy a vállalkozók a hosszabb nyitva tartás lehetőségét egyfajta befektetésként kezeljék a jövőbe – véli a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. 

Hoffmann Henrik a sonline.hu-nak elmondta:  az a probléma, hogy a szolgáltatás láncolata nem teljes. Szerinte a turista szállást, étkezést, élményt, aktív kikapcsolódást szeretne kapni, viszont ha a szolgáltatók közti összefogás nincs meg, s hiányzik a kölcsönös promóció, a vendég nem is tudhatja biztosan, hogy az általa támasztott élmény iránti igényét ki is fogják elégíteni. Ezért aztán nem is indul el inkább – tette hozzá Hoffmann Henrik.  Várhatóan a jövőben több turista lesz a tónál, hiszen több mint harminc szállodaprojekt zajlik és száznál több panzió megújul vagy épül. Számukra pedig pályázati előírás, hogy minimum 270 napos nyitva tartást kell biztosítaniuk. Ők fognak áldozni és erőforrásokat fordítani arra, hogy legyen vendég – véli a szakember.

A balatonfenyvesi Konyhám például szűkített étlappal és kevesebb személyzettel, de novemberben is nyitva tart hétvégeken. Ilyenkor már mérséklődik a forgalom – mondta el a sonline.hu  kérdésére Szikra Gabriella tulajdonos.  Hozzátette:  az is csábító tud lenni, hogy a parton, igény esetén fűtött teraszon fogyaszthatják el a szezonális alapanyagokból készült ételeket a vendégek.

Csibrák Károly halsütőjét azonban már szeptember elején bezárta, mert mint mondta: nem központi helyen van, ezért a tanévkezdéssel alig lenne vendég. Az egyik gond, hogy ilyenkor már nincs vendég – mondta a Halas Karcsi büféjét üzemeltető zamárdi vállalkozó. De ha lenne is, iskola van, olyan minimális ember jön már erre ilyenkor, hogy nem hogy az adókat, de a rezsit sem termelnék meg – tete hozzá.
Szerinte az is gond, hogy nem tud frissességet garantálni ekkora forgalom mellett.

Míg néhány éve ősszel nagyítóval kellett keresni nyitva tartó hamburgerest, éttermet, vagy kávézót, ez ma már nem igaz, ugyanis minden Balaton-parti településen találhat az ősszel kiránduló turista olyan vendéglátóhelyet, amely tárt kapukkal várja a vendégeket egy tókerülő kerékpártúra után vagy éppen parton andalgós séta végeztével – írja összefoglalójában a sonline.hu.