Várják a lakosság javaslatait a Balaton-part fejlesztése kapcsán (Keszthelyi TV)

Február 7-ig várják a keszthelyiek ötleteit, javaslatait a Balaton-part fejlesztéséhez kapcsolódóan – hangzott el Nagy Bálint mai sajtótájékoztatóján. Keszthely polgármestere elmondta, a Magyar Művészeti Akadémia Építészeti Tagozatának pályaművei számos jó ötletet tartalmaznak, azonban fontos, hogy a keszthelyi lakosok javaslatai is helyet kapjanak a kivitelezés során.

Számos hasznos és megvalósítható ötletet tartalmaznak a Magyar Művészeti Akadémia Építészeti Tagozatának pályamunkái. A beérkezett 24 tervet elbírálta a bírálóbizottság, és bár úgy találták, hogy átütő megoldás nem született, így első díjat nem osztottak ki, összesen 10 pályaművet részesítettek elismerésben. A tervek között szerepel a Városi Strand bővítése, új parkolóhelyek kialakítása, a belváros és a Balaton-part összekapcsolása és új vasúti átjáró kialakítása is.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Nagy Bálint elmondta, nagy öröm, hogy a pályázók több szempontból is megvizsgálták a lehetőségeket és számos új ötlettel segítették elő a beruházás megvalósítását. Keszthely polgármestere hozzátette, fontos hangsúlyozni, hogy ezek csak ötletek, semmire nem kötelezik az önkormányzatot. Felhívta a figyelmet arra, a megvalósításnál nagy jelentőséget kapnak a lakosság javaslatai is.

„Nagyon fontos, hogy ezt a projektet úgy készítsük össze, hogy szakmai javaslatok legyenek benne és legalább ilyen hangsúllyal essenek latba az itt élő emberek, tehát a keszthelyi embereknek a javaslatai, véleményei. A múlt héten indítottuk el azt a fórumot, ahol a keszthelyi emberek, az itt élő, itt dolgozó vállalkozók, civil szervezetek is meg tudják fogalmazni azokat a javaslatokat, észrevételeket és akár kritikákat is, amik hasznosak lehetnek a projekt szempontjából. Február 7-ig várjuk is és kérjük, hogy ezeket a javaslatokat tegyék meg.” –  idézi a polgármestert a Keszthelyi Tv.