Varga Pincészet: kevesebb szőlő termett, de jobb a minőség (mti)

Befejezte a szüretet a Varga Pincészet, az idén a tavalyinál tíz százalékkal kevesebb szőlőt dolgoztak fel,  a minőség viszont jobb lett az előző éveknél. A pincészet a tavalyihoz hasonlóan várhatóan 14,5 millió palack bort értékesít az idén – közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.


A pincészet két birtokán 18,5 millió kilogramm szőlőt dolgoztak fel, a tavalyinál tíz százalékkal kevesebbet, Badacsonyban 11,5 millió, Egerben 7 millió kilogrammot – közölte Varga Péter tulajdonos. A csökkenést a szüreti hónapok aszályával és az ültetvényeknek az előző két év nagy terméshozamában való kifáradásával indokolta. Hozzátette: a minőség jobb lett az előző éveknél.

A pincészet tájékoztatása szerint a szüret kezdetéig sok eső esett, ami fokozta a gombás fertőzések kockázatát. Akik viszont július végéig meg tudták védeni a termést, szép szőlőt szüretelhettek idén. A szárazság beszárította a korábbi fertőzések nyomait, az október elejei néhol fagyos hideg különleges aromákat hozott létre a bogyókban, az azt követő meleg pedig tovább érlelte és már töppesztette is a fürtöket.

A közleményben arra is kitértek: általánosságban elmondható, hogy a vártnál kevesebb szőlő termett Magyarországon és más európai országokban is, így az export is segít levezetni az elmúlt két év alatt – a kiugró mennyiség miatt – felhalmozódott magyar borkészleteket. A Varga Pincészet a tavalyihoz hasonlóan 14,5 millió palack bort értékesít idén, és arra számít, hogy az európai terméskiesésnek köszönhetően legalább 50 százalékkal nő az exportjuk.

 

Tiltakoztak a zöldszüreti támogatás ellen

Varga Péter megjegyezte: a badacsonyi gazdák levélben tiltakoztak a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által a piaci egyensúly védelmében meghozott zöldszüreti támogatás ellen, amelynek értelmében a gazdák az előző két év átlagtermésének körülbelül 52 forinttal számított ellenértékét kapták meg, ha július elején éretlenül leszüretelték a fürtöket.

A lehetőséggel azonban a termőterületek kevesebb mint nyolc százalékán éltek a gazdák. Ezt Varga Péter szerint helyesen tették, mert a szüret végén kiderült, hogy az aszály és az ültetvények kifáradása mellett a túltermelést a váratlanul megemelkedett külföldi érdeklődés is csökkentette.

Az 1993-ban alakult Varga Pincészet Kft. országszerte 200 hektár szőlőültetvénnyel rendelkezik, ebből 125 hektár Badacsony környékén, 20 hektár Balatonaligán, 55 az Egri borvidéken van. A 186 dolgozót foglalkoztató pincészet 2018-as árbevétele megközelítette az 5 milliárd forintot, tavaly 14 millió palack bort értékesítettek. A pincészet exportja a nyilvános cégadatok szerint 2017-ben 180, 2018-ban pedig 222 millió forint felett alakult.