Vannak vállalkozások, amelyek alig érzik meg a járványt (atv.hu)

Van olyan balatoni vállalkozó, aki 150 millió forinttól esett el a járvány alatt. A Heti Napló által megkérdezett jachtklub vezetője szerint, azok a vállalkozások járhatnak jól, akik amúgy is csak nyáron tartanak nyitva.

 

Május legvégén jóindulattal is csak félig volt tele a balatoni komp. A járvány csendesedik, a Balaton meg éled.

 

Lemondott esküvők

Egy évvel ezelőtt a stábnak arról mesélt Attila, a Siófok-töreki Egy Csipet Nádas Étteremben, hogy milyen gyorsan fut fel a turizmus errefelé, és milyen jó itt vendéglátósnak lenni. Most viszont már egészen más helyzetről számolt be Attila. „Mi ősszel-tavasszal rendezvényeket szoktunk csinálni, elsősorban esküvőket. A párok együtt sírtak velünk, mert ezeket a rendezvényeket odébb kellett raknunk, vagy a következő évre, vagy az őszi szezonra” – mondta. Ez az elmaradt 8-9 esküvő, komoly kiesés nekik, és erre jött még rá az, hogy nem fogadhatták az étlapról érkező vendégeket sem.

 

Csendes tavasz

Tóth Balázsnak, a balatonlellei jachtklub vezetőjének tavasztól őszig minden van mit csinálnia. Télen meg jégpályát üzemeltet ugyanitt, sőt vízre néző szaunája is van, ahonnan decemberben is kiugorhat bárki kicsit rozmárkodni a jeges vízbe. Ilyen csendes tavasza még sosem volt.

„Ez a két hónap meglehetősen nehéz volt. Az elmúlt években megszoktuk, hogy minden nap van vendég nálunk. Most pedig meg kellett szoknunk, hogy teljesen üres a terület, hogy üres a Balaton, üres a tó”
– számolt be a tapasztalatairól Balázs.

Azután viszont nagyon rövid idő alatt megpezsdült az élet. Mert ugyan egyelőre szinte mindenhol üres, vagy majdnem üres a vízpart, az internet előtt már nagyban foglalják a Balaton-parti szobákat a turisták. Balatonlellén is.

Balázs amúgy úgy véli, hogy azok a vállalkozások, amelyek csak nyáron vannak nyitva, alig érzik majd meg a járványt. A Balaton környéki vállalkozó egy része viszont télen is nyitva tart, bár tudják, hogy ez szinte biztosan ráfizetéses. Ők jártak a legrosszabbul.

 

Kiesett 150 millió forint

Alsóörsön, a helyi strand és kemping vezetője, Pandur Ferenc régi motorosnak számít, azonban ilyen nehéz szezonkezdetre még ő sem emlékszik. „A központi döntések mintegy 150 millió forinttal csökkentették a költségvetésünket” – mondta Ferenc.

Több beruházást, fejlesztést és karbantartást kellett elhalasztaniuk Alsóörsön. Hogy meddig, azt még most sem tudják pontosan. Nyilván addig, amíg nem lesz meg ez a kiesett 150 millió. A strandon, és a kempingen viszont nem spórolhattak, hiszen Alsóörsnek ez a két létesítmény hozza a legtöbb bevételt. Ami biztos: a kempinget május elseje helyett csak május 30-án nyithatták ki.

Ráadásul az időjárás sem kedvez a szezon beindításának. Az mindenesetre biztos, hogy a kempinget nem szeptember végéig tartják majd nyitva, ahogy más években, hanem október 25-ig.
Teltház

Balatonudvari-Fövenyesen lévő Kalóz Strandbisztróban a tulajdonos házaspár tagjai évek óta dolgoznak azért, hogy a vízparton is igényes ételeket egyenek az emberek. Hekk például egyáltalán nem kapható náluk. Szürkeharcsát kínálnak helyette. A kalóz egyébként három hete már nyitva lehet, és Attila úgy látja, hogy a korábbi félelmük indokolatlan volt, merthogy tele a kalóz vendégekkel.

Bármilyen furcsán is fog hangzani, mégis elképzelhető, hogy az éttermi vendégek jól járnak majd a vírussal. Merthogy – és ez persze nagy baj- rengeteg embert küldtek el a vendéglátóhelyekről. Így viszont könnyebb jó szakembert találni a Balatonra.
Szóval, könnyen lehet, hogy idén telt ház lesz a Balatonnál. Vagyis, aki még nem tette, az mihamarabb keressen szállást – biztat az atv.hu a híradásában.