Van ami nem változik: a Balatont sokan kedvelték régen is, és sokan kedvelik ma is (hirado.hu)

A Balaton mindig is népszerű volt, erről versek, regények, festmények, régi fényképek, feljegyzések árulkodnak. Sokan és sokféleképpen szerették. Múzsája volt a mindenkori festőknek, költőknek, íróknak. Bár a reformkorban még nem a Balaton szépsége miatt járta Balatonfüredre a magyarok, hanem a savanyúvizű gyógyfürdője miatt.

A Balaton mindig is népszerű volt, erről versek, regények, festmények, régi fényképek, feljegyzések árulkodnak. Sokan és sokféleképpen szerették. Múzsája volt a mindenkori festőknek, költőknek, íróknak. Illyés Gyulának Tihanyban volt háza, Jókai Mór feleségével, Laborfalvy Rózával a ma már múzeumként működő balatonfüredi villában töltötte a nyarakat, írta a regényeit, és ebédelt jókat – áll a hirado.hu összefoglalójában.  Mindig nagy esemény volt, amikor a Jókai házaspár megérkezett ide – mondta Rétfalvi Balogh Judit turistavezető.

Hozzátette, először, mikor a Kisfaludy gőzösre felszálltak a siófoki részen, akkor már a Kisfaludy gőzös is jelezte, zászlófelhúzásokkal, hogy a Jókai házaspár a gőzösön tartózkodik. Amikor megérkeztek ide, nagy népünnepély volt, az emberek igazán szerették a Jókai házaspárt. A kor ünnepelt színésznője, Blaha Lujza is széttáncolta egyszer a cipőjét egy füredi bálon, és annyira beleszédült a balatoni kisvárosba, hogy 1893-ban saját villát is vásárolt itt. A ház ma már panzió és étterem, az utca pedig Blaha Lujza nevét viseli, és mára talán az egész Balaton egyik leghangulatosabb utcája lett. Köszönhetően az utcabeli vendéglátóknak is.

Kossuth Lajos is gyakran megfordult itt, egy 1836-os panaszkönyvbe pedig fel is jegyezte: elég jól érezte itt magát, csak a fürdőárak voltak horribilisek.

A jachtsport is a reformkorban jött divatba, tehetősebb hívei 1882-ben egyesületbe tömörültek, és nagy vitorlásversenyeket is rendeztek, utána pedig nagyszabású mulatozásokat tartottak, volt, hogy egy ilyen jachtvacsorán egyszerre száz üveg francia pezsgő is elfogyott. Sokáig úgy tartották, hogy a hajózás, a vitorlázás a jobb módúak úri huncutsága.

A reformkorban, amikor a Balaton kezdett divatba jönni, akkor még nem a tó vize miatt jöttek  Füredre az emberek. Nekik a tó legfeljebb a szép kilátást jelentette, amit inkább messzebbről, fürdőházakból csodáltak. A mai balatonfüredi Állami Szívkórház helyén állt ugyanis az akkori fürdő, amelynek magnéziumban és vasban gazdag savanyúvíze rendkívül jó hatással volt az egészségre. Szám szerint 21 féle betegséget gyógyítottak vele.

A Balaton vize mindenkié. Füred több stranddal is büszkélkedhet, az egyik legszebb a Tagore sétány keleti végén található Esterházy, amely egyike a legjobb balatoni strandoknak. „Lelked szép erejét a sors hullámai edzik/E tó testednek nyújt vidor életerőt” –  hirdeti a strand szlogenje annak ellenére, hogy az idei nyár biztosan más lesz majd, mint az eddigiek, ám a strandszezon nem maradhat el, legfeljebb a körülmények változnak, de az élet megy tovább.

A strandnyitás időpontja az időjárástól és a víz hőfokától is függ, de például a kempingek nagy része, így a füredi is, május 15-én már megnyitott. Sőt, az előszezont meghosszabbítva idén kicsit tovább is tervezik a nyitvatartást. A levegő fertőtlenítésére ózongenerátorokat szereztek be, és a takarítási protokollt is jelentősen szigorították.