Valódi kapcsolat a Balatonnal? – itt van a balatonfüredi koncepció (Építészfórum)

Februárban jelentette be Balatonfüred Város Önkormányzata, hogy egy új, mindenki számára megközelíthető partszakaszt nyitnak meg a látogatók előtt. Az egykori Brázay strand és a Balatonfüredi Horgászegyesület területén parkosítanak és egy negyven férőhelyes látvány csónakkikötőt, illetve kölcsönzőt is kialakítanak. Az elsődleges cél azonban, hogy nagy zöldfelületekkel egy nyitott vízparti összeköttetést biztosítsanak a helyi lakosoknak és az üdülővendégeknek. A részletekről, a valódi vízkapcsolat jelentőségéről Wallner Krisztina tájépítész, a projekt vezető tervezője számolt be az Építészfórumnak.

Táji léptékű zöldinfrastuktúra fejlesztés

Balatonfüreden a városvezetés évtizedek óta következetes vízparti sétány-és zöldfelület- fejlesztést folytat, melyhez legtöbbször sikerül megnyernie a magánbefektetőket is, akik az adott sávot közhasználatra átadva, egységes terveket elfogadva fejlesztenek. Ezzel tulajdonképpen mindenki jól jár: a befektetők számára jól bérbe adható üzletek és vendéglátóhelyek alakíthatók ki nagy teraszokkal, a városlakók és turisták számára pedig szélesebb sétányok és több fasor létesül. Ez a zöldinfrastruktúra fejlesztés mára már táji léptékűvé vált.

Brázay park kiépítése

Az Aranyhíd sétány nagy területű strandok mentén vezet, így a strandok nyitvatartási idejében nem biztosít valódi vízkapcsolatot. Ezt a hiányt pótolja a most kiépülő Brázay park, mely két parti telek összevonása után épülhetett ki.

Vízparti kapcsolat erősítése

Az Aranyhíd sétány felől két fő tengely vezet le a vízpartra, ezek mentén az átlátásokat kitisztítják. A védendő nádas mellett egy nagyobb, közösségi használatú stég létesül, beépített fa pihenőágyakkal és ülőfelületekkel, a tihanyi panoráma felé fordulva. A parkba egy vízjátékot is terveztek, mely az egész évben járható burkolt felületen létesül, süllyesztett fúvókákkal.

Történeti kötődésű aktivitások minden korosztálynak

Balatonfüred az egyik legrégebbi fürdőváros, így a régi korok vízparti aktivitásait felidézve partközelbe sok lengőhintát – minden korosztályra gondolva, felnőtt hintákat is -, és egy úgynevezett kreatív fövenypartot terveztek, ami egy óriás homokozó, fa palló jellegű ösvényekkel keretezve és tagolva, reményeik szerint nem csak gyerekek számára. A közeli kéz- és lábmosó biztosítja a megfelelő higiéniát. A park szélein nagy táblákra a régi korok fürdőzéseit idéző fotók kerülnek.

Az Aranyhíd sétányhoz közeli sávban játszóteret alakítanak ki, vízparti hangulatú mászó elemekkel, akácfa oszlopokból és kötelekből. A Szívkórház közelsége miatt a szenior korosztály és szívbetegségből gyógyuló látogatók számára speciális kültéri fitneszparkot alakítottak ki.

Egységes arculat és anyaghasználat

A sétányra tervezett burkolatok megegyeznek a korábbi, vízparti sétányok burkolataival: az intenzív használatnak kitett szakaszokon vágott süttői mészkő lapok, a többi sétány stabilizált murva. Az utcabútorok megegyeznek a környező területek felújításánál korábban alkalmazott típusokkal. A pihenő park jelleg miatt nagyobb számban terveztünk nyugágyakat, fa köré építendő fából készült pihenőfelületet. A sétányhoz közel nagy területű kerékpár tároló helyet biztosítunk, támaszokkal, fák által árnyékoltan.

Természetközeli zöldinfrastruktúra fejlesztés

A csapadékvizek helyben történő elszikkasztása érdekében a tervezett burkolatok oldalirányba lejtenek, a szárazon stabilizált murvaburkolat jó vízelnyelő képességű. A park zöldfelületére egyidőben nagy mennyiségben hulló csapadékot mélyületek „esőkertek”szikkasztják, kulékaviccsal, magas komposzttartalmú ültetőközeggel és időszakos vízborítást toleráló cserjékkel és évelőkkel. A terület korábban mély fekvésű részei termőfölddel feltöltésre kerülnek, igazodva a Balaton megemelt szabályozási vízszintjéhez és a szomszédos strandok korábban már kialakított terepszintjéhez.

Növényalkalmazás során a honos vagy meghonosodott fajok telepítését, laza évelőágyak kialakítását célozták meg, illetve természetes hatású gyepes dombokat terveztek, kisebb foltokban cserjékkel.

Mindezek összhangban vannak a Balaton Kiemelt Térségi Klímastratégiával, melynek egyik fejezete elemzi a zöld infrastruktúra fontosságát, meghatározza elemeit és irányát, mint például, hogy a jelenlegi zöld infrastruktúra fejlesztések inkább az extenzív fenntartású természetközeli területek kialakítására helyezik a hangsúlyt.

Kapcsolódó projektek

A park területén egy étterem is épül, nagy teraszokkal, közhasználatú mosdókkal. Kapcsolódó projektként az Aranyhíd sétánynak ez a szakasza is megújul, valamint tervezik a strandok összenyitását is szezonon kívül, így valóban a Balaton partján lehet majd végigsétálni Füred keleti szélétől egészen a Vitorlás térig.