Vádemelési javaslat született a halálos balesetet okozó siófoki sofőr ügyében

A baleset még tavaly decemberben történt Balatonszéplakon, ahol egy 60 éves férfi vesztette életét, amikor a siófoki sofőr autójával elgázolta a gyalogátkelőhelyen.

Az ügy adatai szerint 2017. december 22-én 19 óra 30 perc körül Balatonszéplakon, a 7-es számú főút és a Május 1. utca kereszteződésben egy gépkocsi vezetője nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen haladó gyalogos számára és elütötte őt. A 60 éves férfi a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A büntetőeljárás keretében a balesetvizsgálók a 25 éves siófoki sofőrt halálos közúti baleset okozása miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A Siófoki Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészségnek – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálata.