Folyamatos a vágás, a kötözés és a szállítás a fenyőfatermesztéssel foglalkozó dél-zalai településeken. Zalából idén is nordmann, luc- és ezüstfenyő kerül túlnyomórészt a piacokra- számol be a Kanizsa TV.
Idén – a járványügyi helyzet miatt – több termelő sokkal óvatosabban kezeli az értékesítést, de még így is vannak, akik nem adják el a kereskedőknek a fenyőt, hanem inkább saját maguk árulnak majd a nagyvárosokban.
Surdon, Nemespátrón, Beleznán és Liszóban is az ültetvényeken dolgoznak az emberek a napokban. Mint ahogy Novák Csaba őstermelő, Liszó polgármestere fogalmazott: idén mindenki egy kicsit kivárt, és megfontolta azt, hova menjen árulni, és oda mennyi fát vigyen.
– Mindenki, aki eddig el szokott menni a fenyőpiacra, illetve fenyőfatermesztéssel is foglalkozik kiegészítő jövedelemként, annak fontos, hogy az idei év se maradjon ki. Több tényező miatt. Az egyik, hogy anyagi bevétel a családnak, a másik, hogy a piacon a helye megmaradhasson, a harmadik, hogy a megszokott vevőkör – mert vannak törzsvásárlók mindenkinél – azok vissza tudjanak menni. Ha elégedettek a fával, visszajárnak – nyilatkozta Novák Csaba őstermelő a Kanizsa Tv Híradójának.