Útdíjcsalást derítettek fel a pénzügyőrök Somogyban (mti)

Több mint 2,2 millió forintos útdíjcsalást derítettek fel augusztus végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a számítógépes rendszerek adatainak utólagos elemzésével – közölte a hivatal a honlapján. A NAV pénzügyőrei egy pótkocsis teherautót ellenőriztek Somogy megyében, és a sofőr gyanús viselkedése miatt alaposan utánanéztek a járműnek. Az informatikai adatbázisokból feltérképezték a jármű útvonalait és az ekáer-rendszerben regisztrált szállítmányait. 


Kiderült, hogy a teherautó nem volt felszerelve az elektronikus nyomonkövetésre és útdíjfizetésre alkalmas OBU fedélzeti egységgel. Ezt kihasználva a vállalkozó az útdíjat csak akkor fizette meg, amikor egy bizonyos címzett tette meg az EKÁER-bejelentést, a többi fuvarnál nem, vagy csak részben fizette az útdíjat.
Fény derült arra is, hogy a sofőr a hűtőrács 90 fokos elforgatásával eltakarta a rendszámát, amikor nem fizette meg az útdíjat. A rendszer kijátszása érdekében a vállalkozó a pótkocsi rendszámát is megváltoztatta.
A pénzügyőrök kiszámolták, hogy a teherautó sofőrje több mint 2,2 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek a rendszámos „trükkökkel”. 
A pénzügyőrök költségvetési csalás és egyedi azonosító jellel való visszaélés miatt feljelentést tettek a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságán és az illetékes Rendőrkapitányságon is – írta közleményében a NAV.