Útban a kórház felé, autóban született meg a badacsonytördemici Kristóf (veol.hu)

Szent Kristóf az utazók védőszentje. Ez azonban csak akkor derült ki a badacsonytördemici Horváth házaspár számára, miután Kristóf nevű kisfiuk néhány nappal ezelőtt az anyósülésen született meg, útban a keszthelyi kórház felé – számolt be a veol.hu.

 

Az édesapa, Horváth Zoltán és felesége, Renáta januárra várta második kisfiukat. Az első gyermekük, Máté hároméves múlt, ő egy kicsit lassabb tempóban érkezett, mint az öccse.

 

Szó szerint apás szülés volt

Ahogy Zoltán mesélte, szó szerint apás szülés volt Kristóf érkezése.
– Reni hajnalban szólt, hogy szerinte jóslófájásai vannak. Nem is öltözött fel, csak felkapta a fürdőköpenyt, egy fürdőlepedőt, én pedig a kezébe nyomtam egy tekercs papírtörlőt. Összeszedett még néhány dolgot, és indultunk is a keszthelyi kórházba. Addigra erős fájásai voltak. Nagyjából félórányira van tőlünk Keszthely, hajnalban forgalom sincs, nyomtam a gázt, ahogy csak lehetett, és mivel tudtam a sürgősségi osztály számát, hívtam őket. Útközben folyamatosan vonalban voltunk, kérdezték, hogy Reni hogyan érzi magát, jönnek-e a fájások, majd később, hogy kint van-e a baba feje. Azt válaszoltam, hogy dehogy van kint, hol vagyunk még attól! Reni jól volt, viszonylag nyugodt volt a fájások ellenére, nem panaszkodott – elevenítette fel az édesapa.
Balatonedericsnél már jött a baba

Hátrébb tolta az anyósülést, hogy kényelmesebb helye legyen. Pár perc múlva megszólalt, azt mondta: „Ne gyere még ki!” Akkor még nem értettem, miért mond ilyet nekem, csak később jöttem rá, hogy nem hozzám szólt. A magzatvíz Balatonedericsnél folyt el, aztán pár másodperc múlva már kint volt a baba feje. Utána hamar kibújt a teste is. Ekkor Gyenesdiás határában voltunk, ötpercnyire a kórháztól. Jó, hogy kéznél volt a fürdőlepedő és a fürdőköpeny, azokba takargatta Reni a babát – mesélte az édesapa, aki nyugodt tudott maradni. Habár polgármesterként hozzászokott már a stresszes helyzetekhez, de hasonló esettel még nem találkozott. Örült, hogy telefonon kapta az útbaigazítást Kovács-Boros Renáta mentőápolótól, hogy melyik kapun menjenek be, melyik ajtóhoz álljanak.

 

Zalaegerszegre kerültek, mert Kristóf koraszülött volt

– A szülészet előtt már ott várt ránk az orvos, az asszisztensek, hoztak tolószéket Reninek, nem engedték, hogy a két lábán menjen fel, ahogy ő akarta, hiszen jól volt. Ölbe kapták a babát és bementek velük, én nem mehettem. Ellátták őket és azt mondták, minden rendben van. Ahogy azóta is. Igaz, Kristóf a 2,26 kilogrammos súlya miatt koraszülött volt, de már szépen gyarapszik, pár nap múlva talán hazajöhetnek. Addig együtt vannak a zalaegerszegi kórházban, ahova átkerültek Keszthelyről, mivel ott nincs koraszülött osztály – mondta Zoltán, aki csak itthon gondolta végig, hogy min mentek keresztül, mekkora szerencséjük volt, és ha mentőt hívnak, lehet, hogy otthon születik meg a kisfiuk.

Horváthné Rindermojzer Renáta és kisfia, Kristóf, aki útban a kórház felé, az autó anyósülésén jött a világra (Fotó: kórház)

Renátát telefonon érte el a veol.hu a kórházban. Azt mondta, azután, hogy Mátéval több mint 13 órán át vajúdott, nem gondolta volna, hogy a második kisfiuk ilyen gyorsan érkezik.

– Eleinte próbáltam visszatartani egy kicsit, de nem lehetett – elevenítette fel a történteket az édesanya már nevetve. Megjegyezte, az megnyugtató volt számára, hogy Kristóf, amint megszületett, vett egy mély levegőt, így nem aggódott, hogy nem sírt fel rögtön, csak mire a kórházhoz értek.

– Hiszen ellátatlanul volt pár percig, de szerencsére úgy tűnik, hogy ez nem okozott problémát. Kristóf egészséges, ez pedig a legfontosabb most – hangsúlyozta az édesanya, aki férjével együtt nagyon hálás a keszthelyi és a zalaegerszegi kórház azon dolgozóinak, akik segítettek nekik, hogy az immár négy főre bővült családjuk legszebb napjai a legnyugodtabbak lehessenek – írja a veol.hu.