Út tetőt kap és több tanteremmel bővül az iskola Balatonalmádiban (veol.hu)

Kibővül a Györgyi Dénes Általános Iskola: a tetőszerkezet cseréjével együtt a falakat is megemelik, hogy beépíthető legyen a tetőtér, így nyolc új osztályteremmel és foglalkoztatóval bővül az intézmény.

Az almádi Györgyi Dénes Általános Iskolában már hétfő óta tart a téli szünet, így szűk körben, a gyerekek nélkül jelentették be, hogy egy sikeres pályázatnak köszönhetően kibővítik az iskolát – írja a veol.hu.

Ács Attila, az intézmény vezetője  elmondta, az iskolát 1948–49-ben építették. Ez volt az első oktatási intézmény, amit a II. világháború után átadtak az országban. A tetőszerkezet, az ereszcsatornák és a falak eredeti állapotukban vannak, az állagmegóváson kívül más munkát nem végeztek rajtuk 72 év alatt. Almádi gyarapodását az iskolánk létszámának növekedése is jól mutatja, hogy nyolc év alatt mintegy 100-zal emelkedett az átlaglétszámuk, jelenleg 375 diák tanul náluk. Akadnak olyan évfolyamok, ahol nem tudnak több gyermeket fogadni, mert egyszerűen nincsen rá több hely – hangsúlyozta Ács Attila igazgató.

Kepli Lajos, Balatonalmádi polgármestere beszámolt róla, hogy a kormány 158,5 millió forintot biztosít a bővítésre, ehhez az önkormányzat képviselő-testülete megszavazott további negyvenmilliót, amit már el is különítettek. Hozzátette, időszerűvé és szükségessé vált a beruházás.

Szauer István, a Veszprémi Tankerületi Központ igazgatója kifejtette, a 2009-es akadálymentesítés során az iskola termeket veszített. A tetőcsere viszont végrehajtható bővítéssel egybekötve is, amely sok problémát megoldana.

Az első ütemben megemelik a falakat, hogy a tetőcsere után a tetőtér beépíthetővé váljon. A pénzből kicserélik még a nyílászárókat, és két osztálytermet is kialakítanak. Majd további hat osztályterem és foglalkoztató kap helyet a tetőtérben. A költségvetés kialakítása után megkezdődnek a munkálatok – hangsúlyozta.

Fabó Péter önkormányzati képviselő úgy vélekedett, az iskola bővítésével tovább nő a város megtartó ereje.  Almádi egy élhető hely, és ezt az intézmények bővülése is jól mutatja – húzta alá.

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a tetőtéri beépítés lehetősége szép ajándék az almádiak karácsonyfája alá.  Balatonalmádi lélekszáma dinamikusan növekszik, már tízezer fölött van. Csodás város, nem véletlen, hogy egy kicsit mindenki szeretne almádi lenni – zárta gondolatait.