Ünnepi fénybe öltözött Csopak (balaton.vehir.hu)

Idén már közel ötvenezer izzó ragyogja be a Csonkatornyot és környékét az éppen tíz évvel először tartott ünnep helyszínén. A díszkivilágítást Szabó Zsófi első osztályos tanuló kapcsolta fel a több száz érdeklődő előtt.

Ambrus Tibor polgármester ünnepi beszédében kiemelte: a valahová tartozás élménye által nap, mint nap megélhetjük a közösségben rejlő értéket adó erő valóságát –  tudósít a balaton.vehir.hu.  A településvezető szerint Advent és a Karácsony nemcsak a családoknak, de Csopak közösségének is a legszebb ünnepe. Sok szép dolog kapcsolódik az ünnephez, a Karácsonyfa díszítése, az ajándékok készítése, de talán a legszebb az maga a hosszú várakozás valami szépre, meghittre, mind arra, amit, a Karácsony valójában is jelent – fogalmazott.

Az ünnep időszakában merítsünk erőt a szeretteinkből, nekik is szükségük van arra, hogy belőlünk is erőt merítsenek. Szakítsunk egy kicsivel több időt a családunkra, ismerőseinkre, barátainkra és, ha távol vannak tőlünk, akkor küldjünk nekik néhány szeretetteli gondolatot. Azt kívánom mindnyájunknak, hogy a lehető legtöbb csodálatos pillanatot éljük meg együtt, és ünnepeljünk azokkal, akik fontosak számunkra. Advent időszakában azt szeretném, ha mindenki, aki kilátogat ide a Csonkatoronyhoz, megérezne valamit az otthon, a család, és a közösség melegéből – mondta el beszédében a polgármester.

 

Az általános iskolások műsorát követően Tislér Géza református lelkész Gárdonyi Géza híres magyar író gondolatát hozta el advent első gyertyájának meggyújtásához. Advent idején ne a pénzünket költsük felesleges dolgokra, mert akkor egyre kevesebb lesz, hanem minél több szeretet adjunk szeretteinknek és ismerőseinknek, mert így a szeretet egyre nagyobb erőre kap és így teljesebbé válik az ünnep – fogalmazott Tislér Géza.