Újranyitás után: keresettek Veszprém megye szállodái (veol.hu)

Sok minden eltűnt a higiéniát érintő szabályok miatt, például a svédasztal és a minibár, de az előírásokhoz gyorsan alkalmazkodtak az illetékesek. A korábbinál is fokozottabb a fertőtlenítés, és az újranyitás után ismét népszerűek a szállodák, amelyekbe magyar vendégek, köztük sok kisgyermekes család érkezett már a pünkösdi hétvégén, és biztatóak a foglalások is – írja a veol.hu.

 

– Egy kolléga csak a higiéniai biztonságot figyeli – erről beszélt Vászolyi Judit, két balatonfüredi szálloda igazgatója.

Aláhúzta, a távolságtartás miatt több teret összenyitottak, folyamatos a fertőtlenítés, a higiénés szabályokról a szállodák több helyszínén tájékoztatják a vendégeiket. Az asztalokat kellő távolságra helyezték el egymástól, és a vendégeknek felszolgálók kínálnak mindent.

A karantén alatt teljesen megújították a május végén megnyitott szálloda éttermét, ahol a Balaton hangulatát, színeit vitték a falak közé.

 

Pünkösdkor 30 százalékos volt a kapacitáskihasználtság, de jó szezon ígérkezik

Vászolyi Judit kiemelte, a pünkösdi hétvégén a mintegy 350 férőhelyes hotelben harmincszázalékos kapacitással működtek, a másik szállodát június 12-én nyitják meg, és az előfoglalások szerint mindkét helyszínen nagyon jó szezon ígérkezik.

– Nyolcvanszázalékos kapacitással működött pünkösdkor a 154 szobás sümegi szálloda – utalt az érdeklődésre Böjte Éva igazgató. Hazai és főként kisgyermekes családok érkeztek hozzájuk, és a foglalások alapján a jövőben is ez várható. Még fokozottabban ügyelnek a higiéniára, ami eddig is nagy szerepet kapott, különös tekintettel a takarításra.

Online történik a bejelentkezés, így készítik el a számlát is, a recepciónál egy ember állhat. Mindemellett fertőtlenítőállomásokat helyeztek el sok helyen, saját mosodában és kiemelt fertőtlenítéssel mosnak, a vendégek ültetési rend alapján foglalhatnak helyet, akiket maszkban, kesztyűben szolgálják ki.

A tömeg elkerülése érdekében korlátozták a wellnessrészleg használatát is, a higiéniai biztonságot mindennél fontosabbnak tartják – írja a veol.hu.