Hosszú időn keresztül gondot okozott, hogy nem tudtak átjárni a szántódiak a Balaton-parton elhelyezett kapun, mert az be volt zárva. Az önkormányzat kérésére azonban mostanra megoldódott a probléma és a kapu nyitva áll a Balatonnál sétálni vágyók előtt. A helyzet rendezésében a Mövenpick Balaland hotel is aktívan közreműködött – írja a sonline.hu.
A Balaton-part szabad megközelítését biztosítani kell, ezt írja elő a Balaton törvény. Ezért a Balaland és szomszédos apartmanház közötti területet elválasztó kapu a kezdetektől nyitva áll. A túloldalon lévő, vagyis az apartmanház kerítésén lévő kapu azonban sajnálatos módon több esetben is be volt zárva.
A látogatók nekünk is jelezték, hogy nem tudtak átmenni, de leszögezném, hogy ez nem a mi területünkhöz tartozik, így nincs illetékességünk az itt található bejárat vonatkozásában. Az említett kaputól függetlenül ugyanakkor a Mövenpick Balaland előtti partszakasz a megnyitása óta nyitva áll a látogatók előtt a főbejáratunkon keresztül, ez irányból eddig is, és a jövőben is folyamatosan biztosított bárki számára a szabad lejárás a Balatonhoz. Ezzel pedig sokan élnek is, sétálnak, strandolnak. Sőt, ha betér valaki, a kollégáim útba is igazítják őket, hogy szabadon lejuthassanak a vízpartra – mondta Blaske Gergely, a Mövenpick Balaland szállodaigazgató-helyettese.
Ezért is különösen kellemetlen a komplexum számára, hogy a lakosság tévesen nekik tulajdonította az szomszédos területen lévő lezárt kapu és a part elérhetőségének problémáját, holott az apartmanház és az ötcsillagos szálloda két teljesen más üzemeltetővel rendelkezik.
A legutóbbi eset után ezért úgy döntöttünk, hogy még nagyobb erővel lépünk fel annak érdekében, hogy ez az áldatlan állapot megoldódjon, és ismételten konkrét intézkedéseket kértünk, ezúttal írásban a szomszédunktól, többek között, hogy naponta ellenőrizzék, hogy az apartmanház utca felőli oldalán folyamatosan nyitva van-e kapu, és azt is javasoltuk, hogy kamerát helyezzenek el az udvaron, így biztosítva a területet. A hotel a felmerült problémát és a javaslatait jelezte a település polgármesterének is – tette hozzá Blaske Gergely.
Kitárult a balatoni kapu
Vízvári Attila, Szántód polgármestere a lapnak elmondta: az önkormányzat levélben fordult az apartmanház közös képviselőjéhez, amelyben arra kérte, tegye átjárhatóvá a kaput. Úgy tűnik, hogy a helyieknek fejfájást okozó gondot sikerült orvosolni, mert azóta többször is ellenőrizték a területet és folyamatosan nyitva találták az ominózus kaput – írja a sonline.hu.