Újra lehet bobozni Balatonfűzfőn – különleges feltételekkel (veol.hu)

Újra lehet bobozni a Balaton-parti város szabadidőparkjában – persze nem úgy, mint eddig, de még az is lehet, hogy élvezetesebb így a csúszás. A sok hektáros parkban a személyzeten kívül mással nem találkozik az online bejelentkezett, majd megérkezett család.

– Azt találtuk ki, hogy óránként váltva online bejelentkező családokat fogadunk, olyanokat, akik egy háztartásban élnek. Így lehet megszervezni a biztonságos üzemeltetést, és az így keletkező bevétel segít kompenzálni a képződő mínuszt. Ezen a működésen nincs haszon, de amit szerettünk volna, úgy tűnik, működik: stabilitást tudunk adni a vállalkozás lététől függő több mint tíz családnak. Ők a törzsgárda, télen-nyáron itt dolgoznak, nem szerettük volna, hogy bárki munka vagy jövedelem nélkül maradjon – mondta el lapunknak Kovács Szilárd, a Balatoni Bob Szabadidőpark ügyvezetője.

 

Túl a kényszerleálláson

A közel húsz éve szinte megállás nélkül működő szabadidőpark életében most történt meg először a kényszerleállás. Bár szabadtéri szolgáltatóként nem kellett volna korlátozniuk a nyitvatartást, a járvány kezdetén akkora volt a bizonytalanság, hogy az éppen élénkülő tavaszi forgalom az egyik pillanatról a másikra nullára csökkent. Március 19-én bezártak, és három hét után, a megváltoztatott feltételekkel nyitottak meg újra.

– Így is használjuk a tartalékainkat, hiszen tavaly végre belevágtunk a régóta tervezett építkezésbe: korszerű éttermet és játszóházat hozunk létre a fogadóépület átépítésével. Bár néhány hétre bezártunk, mi a szünet alatt is dolgoztunk. Kétméteres felfestéseket csináltunk a pénztárnál, az automatánál, a feliratokat a megváltozott szabályokról kitettük a szabadidőparkon belül. Bevezettük a honlapunkról elérhető online foglalási rendszert. A legnehezebb az egészben a logisztika volt, hiszen a dolgozóinknak is meg kell oldani a gyerekfelügyeletet, az ebédet, és sorolhatnám – úgy kellett összerakni a rendszert, hogy mindenkinek működőképes legyen. Menjen a munka az otthoni háztartási dolgokkal úgy, hogy az itteni óraszámaik is meglegyenek. Végül sikerült olyan rendszert kialakítanunk, hogy a kollégák életében a kötelező kesztyű- és szájmaszkviselésen kívül más változás nincs. Valójában most tizedannyi forgalomért tízszer annyit dolgozunk, de örülünk, hogy így tudunk működni – tette hozzá.

 

A bobozásé a főszerep

A parkban most a bobozásé a főszerep, mert a belső játszóteret a foglalással érkezők sem használhatják. Az 5000 négyzetméteres játéktér folyamatos fertőtlenítése nem lenne megoldható. A bobok számát is csökkentették, pályánként hat-hat bob futhat. Minden csoport után lefertőtlenítik a karokat, kapaszkodókat, biztonsági öveket.

– Mi is várjuk a fejleményeket, így egyelőre mindig csak egy hétre előre nyitjuk meg a foglalási felületet. Természetesen amint a rendelkezések lehetővé teszik, és amint magunk is biztonságosnak érezzük, teljesen megnyitjuk a parkot – bízunk benne, hogy ez hamarabb bekövetkezik, mint hinnénk. Az elmúlt két hét tapasztalatai nálunk azt mutatták, hogy a vendégek nagyon vágynak a szabad levegőre, nagyon hálásak, hogy kimozdulhatnak otthonról úgy, hogy közben a biztonságban maradnak. Nagyon jók a visszajelzéseink, elégedettek a vendégek, persze értető, mert normál üzemben sokan vannak, és nálunk máskor nem lehet a pályát kibérelni. Most pedig olyan érzés, mintha valaki itt tartaná a szülinapját – fejezte be Kovács Szilárd.

A szabadidőpark most egyéni foglalásokkal, nyári nyitvatartással üzemel, egészen este tízig lehet csúszni a parkban, de ahogy egyre jobb és jobb hírek jönnek, már nagyon készülődnek a nyitásra – írja a veol.hu.