Újra indul a zártkertek megújítását célzó program (mti)

Kétmilliárd forintos keretösszeggel idén tavasszal újra indul a zártkert megújítási program – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a Vas megyei Oszkón, a helyi Hegypásztor Kör gyümölcsoltó rendezvényén.


A program célja, hogy a falvakban és kistelepülések határában lévő zártkertekben újra induljon a hagyományos gazdálkodás, őshonos gyümölcsfajtákat telepítsenek az emberek, a termésből pedig minél jobb minőségű helyi termék készüljön – mondta a miniszter. Hozzátette: azok az önkormányzatok amelyek zártkerti területek elektromos hálózatának fejlesztését tervezik, megemelt összegű támogatásra számíthatnak, fejlesztésenként 10 millió forint helyett 20 millió forintra pályázhatnak.

Nagy István emlékeztetett arra, hogy a zártkerti revitalizációs programot még 2015-ben a Tanyafejlesztési Program keretében indította a szaktárca, 2017-ben pedig már önálló programként zajlott, szintén kétmilliárd forintos keretből.