Újra Családbarát szolgáltatóhely lett a Balatoni Múzeum (tvkeszthely.hu)

Másodszor kapta meg a Családbarát szolgáltatóhely védjegyet a Balatoni Múzeum a Családbarát Magyarország Központtól. Az intézmény évek óta különös gondot fordít arra, hogy a kiállításokkal és programokkal minden korosztályt kiszolgáljon. A titulust legutóbb két éve ítélték oda nekik.

 

Már fel is került a védjegyet igazoló tábla a múzeum bejáratához. A Családbarát szolgáltatóhely címmel azokat az intézményeket tüntetik ki, amelyek különös figyelmet fordítanak arra, hogy a családok jól és biztonságosan érezzék magukat a látogatás alkalmával. Ehhez több szempontnak is meg kell felelni. Fontos például az akadálymentesítés. Ehhez itt már korábban megépült az emelőlift, hogy a babakocsikkal is könnyebb lehessen a közlekedés.

„Büszkék vagyunk rá, hogy meg tudtunk ismét felelni a kritériumoknak, de ez azt jelenti, hogy tartanunk kell ezt a szintet. Mindig oda kell figyelnünk kell arra, hogy a magunknak is elvárt követelményeknek is meg tudjunk felelni. De ez már szerintem bent van a tudatunkban, tehát az időszaki kiállításokat úgy alakítjuk ki, hogy a legkisebbekre is odafigyeljünk” – mondta el Németh Péter igazgató.

A balesetek elkerülésére matricákat ragasztottak az üvegfelületekre. Több helyen alakítottak ki játszósarkokat, ahol a legkisebbek is jól érezhetik magukat, amíg a felnőttek elidőznek a tárlatoknál. A kismamák kényelme érdekében szoptatósarok is rendelkezésre áll. A tavaly átadott játszótér nagyon népszerű, mely ugyancsak vonzza a gyermekeket. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy ismét megkaphatták a díjat. A múzeumpedagógiai foglalkozások és a családi napok mind-mind azt a célt szolgálják, hogy minden korosztály találhasson magának megfelelő elfoglaltságot, miközben új ismereteket szerezhetnek.

„A látogatóink létszámából tekintve, úgy körülbelül 1200 család fordul meg évente és ezek azok a családok, akik belépőjegyet vesznek. Ebben nincs benne azok, akik a családi napjainkon vesznek részt különböző programjainkon. Az egész évet tekintve ugye különböző időszakokban jelentősebb a családoknak a száma. A különböző oktatási szünetekben látványosan megemelkedik a múzeumot látogató családok száma”

– emelte ki az igazgató.

A védjegyet a Családbarát Magyarország Központtól igényelhetik a szolgáltatók. A címet a tanúsítványon jelölt dátumtól számított két évig jogosultak használni a szervezetek – a Keszthelyi TV tudósítása szerint.