Újra a szabadban! Európai Nemzeti Parkok Napja 2020

Idén május 24-én pontosan 111 évesek lesznek az első európai nemzeti parkok, amelyek 1909-ben ezen a napon alakultak meg Svédországban, egyszerre mindjárt kilenc. Ennek emlékére a EUROPARC Szövetség kezdeményezésére 1999. óta Magyarországon is ünnepeljük az Európai Nemzeti Parkok Napját, melyhez többek között a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is csatlakozik – tájékoztatta a BFNPI közleményben a hirbalaton.hu-t.

 

Amikor a EUROPARC Szövetség tavaly úgy döntött, hogy az „Egészséges parkok, egészséges emberek” lesz 2020-ban az Európai Nemzeti Parkok Napja témája, soha nem gondoltuk volna, hogy ez idén még aktuálisabb és fontosabb lesz, mint valaha. Azt azonban már régóta tudjuk, hogy egészséges természeti környezet nélkül nem létezhet egészséges és boldog ember.

2020 tavaszán a koronavírus pandémia miatt sokáig bizonytalannak tűnt, hogy május 24-én helyszíni rendezvények megtartására egyáltalán lesz-e lehetőség, így különféle online megoldások kidolgozásán gondolkodtak a szervezők. Szerencsére május eleje óta kedvezően alakult a járványügyi helyzet, enyhítések léptek életbe a korábbi korlátozásokhoz képest, ismét kinyithattak a nemzeti parkok szabadtéri látogatóhelyei.

A jeles nap alkalmából idén is mind a tíz hazai nemzeti park igazgatóság készül programokkal, természetesen a látogatók és a munkatársak védelme érdekében óvintézkedések mellett.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ehhez kapcsolódva május 23. és 25. között több különböző vezetett túrát hirdet: Lovas környékén, a Tihanyi-félszigetre, Csopakra, valamint a Kis-Balatonra a Diás-szigeti Fekete István Emlékhelyre. Ezeken kívül változatos programlehetőséget kínálnak a nemzeti park további szabadtéri látogatóhelyei: a Hegyestű Geológiai Bemutatóhely, a Salföldi Major és a  Kápolnapusztai Bivalyrezervátum, amelyek szintén nyitva tartanak.

A koronavírus-járvánnyal összefüggésben az Igazgatóság jelenlegi szabályozása alapján a túrákon a maximális létszám 15 fő, és ennek betartása érdekében most minden túrára előzetes bejelentkezés szükséges. A túra résztvevői között a 1,5 m távolságtartás és maszk viselése kötelező.

Május 23-án és 24-én (szombat és vasárnap) a „Lovasról az ősember festészete nyomában” című geotúra rövid (6 km-es) és hosszú (12 km-es) változata is választható. A jelentkezések fogadására a maximális létszámkorlát figyelembevételével van lehetőség.

A május 24-én (vasárnap) délelőtt, a tihanyi Belső-tó partjáról induló túra során a résztvevők megfigyelhetik a szürkemarha gulyát és a közöttük futkosó ürgéket, hallhatnak azok természetvédelmi szerepéről, majd a Gejzírmezőn megmászhatnak egy-két forráskúpot, megismerhetik azok kialakulását.

A május 25-én (hétfőn) délutánra az Igazgatóság csopaki székhelyének kertjében kialakított Pele-körút tanösvényre meghirdetett túra játékos felfedezéseket kínál lakókörnyezetünk és a patakok élővilágáról, valamint bepillantást enged a Balaton-felvidék elmúlt fél milliárd évének földtörténeti eseményeibe is.

A Kis-Balaton természeti értékeit bemutató Diás-szigeti túrán a Fekete István emlékszoba és a Tüskevár hangulatát idéző Matula-kunyhó is megtekinthető. Újdonság, hogy ennek a kirándulásnak a bevezető 3 km-es szakasza saját gépjármű helyett egy elektromos golfautó utasaként is megtehető! A golfautó jelenleg 6 fő szállítására alkalmas.

A túrákról és a bemutatóhelyek látogatási feltételeiről részletes információ a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság hivatalos honlapján olvasható.