Újdonságokkal is készül a keszthelyi Majormúzeum (TV Keszthely)

A vírus előtti adatokhoz képest is nőtt a látogatók száma a Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyen 2021-ben. Bár a kiállításokat kevesebben tekintették meg, az egyéb rendezvényekkel sikerült növelni a vendégszámot. Tavaly új attrakciókkal is várták az érdeklődőket, a Malomjátszó és a Festetics Közösségi Tér is nagy népszerűségnek örvendett. Több fejlesztés hajtottak végre az intézmény területén, és Zala megyében elsőként megkapták a Családbarát múzeum elismerést is. Már a 2022-es tervek is megvannak, újdonságokkal is készülnek az évre.

Az intézmény legnagyobb attrakciója 2021-ben a Malomjátszó és a Festetics Közösségi Tér megnyitása volt. Utóbbiban több mint 500 érdeklődőnek tudták bemutatni a kenyérsütés fortélyait. Sokan voltak kíváncsiak az intézmény adta lehetőségekre – tudósít a TV Keszthely.

Nagy népszerűségnek örvendtek a nyári táborok, a helyek gyorsan beteltek. Az élménygazdaságban tartották meg az V. Zalai Mentő Pikniket is, ahol a megye mentőállomásainak dolgozói és családjaik vettek részt. Sikeres volt a kisállat és terménybemutató és a Márton-nap, melyek célja a hagyományok bemutatása, valamint az, hogy megismerhessék, megszeressék az állatokat a gyermekek. 2021-ben sem lehetett teljes éve a Majormúzeumnak, ettől függetlenül jó szezont zártak a vezetőség szerint. Számos aspektusból vizsgálták meg a tavalyi esztendőt, így a látogatószámot, az infrastrukturális fejlesztéseket és a múzeumpedagógiai foglalkozásokat összevetve sikeresnek ítélték azt meg.

„A napi látogatószám az némileg csökkent, nem a tavalyi, hanem a tavalyelőtti évhez képest, amit most bázisévnek tekintettünk. Összességében viszont többen jártak a majorban az elmúlt évben. Ugye itt a rendezvények, a bérlemények, születésnapi rendezvényektől a céges rendezvényeken keresztül. Tehát összességében több látogatónk volt, a napi kiállításokat megtekintők száma csökkent.” 

– mondta  el Horváth Zoltán igazgató.

A géptalálkozó évek óta sok érdeklődőt vonz, nem volt ez másképp 2021-ben sem. Ebben az évben azonban szeretnék megreformálni a rendezvényt, így újdonságokkal is találkozhatnak majd a látogatók. Tavaly a fenntartó Magyar Mezőgazdasági Múzeum jubileumi rendezvényét is itt tartották. Idén is lesznek évfordulók, a Majormúzeum alapításának 50., a Georgikon alapításának pedig 225. jubileumát ünneplik. További nóvumok is várhatóak 2022-ben. Március 25-én például több év kihagyás után szeretnék megrendezni a kistérségi gyümölcsoltó napot, amennyiben a vírushelyzet engedi.

„Év végén is szeretnénk egy új rendezvénnyel előrukkolni, ez pedig Luca napjához kötődik, ahol egy Luca-napi vásárt szerveznénk. Kiegészítve egy mézeskalács fesztivállal. Úgyhogy tervek, ötletek, vágyak vannak. Ezen dolgozunk, hogy ezekből minél több meg is valósulhasson.”

A Majormúzeum nagy elismerésben részesült 2021-ben, Családbarát múzeum lett. Ezt a kitüntetést az országban összesen 6 intézmény kapta meg három évre. Zala megyében korábban még egy múzeum sem büszkélkedhetett a címmel. Ennek megfelelve is folyamatosan dolgoznak a munkatársak, hogy továbbra is méltón és büszkén viselhessék ezt. A Majormúzeum kiállításai április 1-től tekinthetőek meg, a Festetics Közösségi Teret azonban bármikor igénybe lehet venni rendezvények lebonyolítására.