Újabb fejlesztéssel bővült a csopaki Villa Park

Újabb fejlesztéssel bővült a csopaki Villa Park. A kerti pavilon épületének köszönhetően egy olyan új, külső közösségi tér jött létre, ahol különböző programokat, rendezvényeket lehet lebonyolítani, emellett iskolás csoportokat is tudnak fogadni. A beruházás mintegy 40 millió forintból valósult meg, amelyből 13,5 millió forintot a Téry Ödön Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program biztosított, a fennmaradó összeget pedig a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság fedezte saját költségvetésből – olvasható az agrártárca hétfői közleményében.

– Mintegy 70 százalékkal növelte regisztrált látogatóinak számát a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 2010 óta, mostanra évente csaknem félmillió vendéget fogadnak – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Csopakon, a Park Villa Panzió és Konferenciaközpont új kerti pavilonjának átadásán.

Rácz András kiemelte, hogy évente 50 ezren vesznek részt az igazgatóság környezeti nevelési programjain, amelyek sikeréhez nagyban hozzájárulnak a mostanihoz hasonló fejlesztések.

Emlékeztetett arra, hogy a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén a 2020-ig tartó fejlesztési ciklusban összesen 4,85 milliárd forint értékben valósulnak meg természetvédelmi célú fejlesztések. A térségben zajló beruházások közül kiemelte a Kis-Balaton Látogatóközpont kialakítását, a Tihanyi-félsziget élőhely-fejlesztését, a Hévíz átfogó természetvédelmi programját, illetve a Natura 2000-es területek bemutatóhálózatának kialakítását.

Az államtitkár beszédében hangsúlyozta a környezeti nevelés fontosságát, amelyben kiemelt szerepet töltenek be a hazai nemzeti parkok. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság programkínálatában olyan különlegességek szerepelnek, mint a levendulás szappankészítés; a Balaton kialakulását és a vulkánok keletkezését bemutató, kénsavas kőzetvizsgálással egybekötött geopark túra; vagy a Pannon Csillagda kicsiknek szóló csillagásztábora, de a bakonybéli Kis Mesterségek Házában a könyvkötést, kosárfonást is kipróbálhatják a résztvevők.

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság 2006-ban vette használatba az Angolkisasszonyok egykori patinás csopaki nyaralójából kialakított Park Villa Panzió és Konferenciaközpontot egy 2 hektáros park szívében. Azóta az igazgatóság folyamatosan fejlesztette. A Park Villa nagyon kedvelt célpont a nemzeti parkba érkező vendégek körében, jelentős számú kerékpáros turista is választja pihenő helyéül, emellett a nagycsaládosok számára is ideális helyszín. Mivel a nemzeti park igazgatóság kertje az óvoda és az iskola közvetlen szomszédságában helyezkedik el, a csopaki gyermekek részére is rendszeresen tart ismeretterjesztő programokat az igazgatóság – áll az agrárátárca közleményében.