Új fákat ültettek a kivágottak helyére Keszthelyen (TV Keszthely)

Jegenyenyár csemetéket ültettek el kedden a kerékpárút mentén Keszthelyen. A kutyás strand környékén tavaly tavasszal kellett kötelezően kivágni a balesetveszélyes fákat, ezeknek a helyére kerültek most a csemeték. Az ültetés során a szakemberek figyelmet fordítottak a balatoni kerékpárutat érintő tervekre is, így egy esetleges bővítés esetén sem fognak gondot okozni az újonnan elültetett fák.

42 facsemetét ültettek el a kutyás fürdetőhely előtt futó kerékpárút mentén. A szakemberek azokat a fákat pótolták, amelyeket tavaly májusban, balesetveszély miatt ítélt kivágásra a Veszprém Megyei Kormányhivatal. Sáringer-Kenyeres Marcell elmondta, Keszthely önkormányzata nem értett egyet a fák kivágásával, ezért fontosnak tartották, hogy a lehető leghamarabb pótolják azokat – tudósít a TV Keszthely.

„Egy vállalkozó elvállata ezen a területen a fáknak a kivágását. Ez után tulajdonképpen az történt, hogy egyrészt le kellett jelenteni a kormányhivatal felé, hogy megtörtént a fáknak a kivágása, tehát a kötelezésnek eleget tettek. Ezt ki is jöttek és le is ellenőrizték a megfelelő szakemberek. Mivel az önkormányzat alapvetően nem értett egyet ezeknek a fáknak a kivágásával, de nem volt más irány, mint előre tekinteni, ezért azonnal megkezdtük a munkát arra vonatkozóan, hogy hogy lehet újból fásítani ezt a területet.”

– tájékoztatott az önkormányzati képviselő.

Tavaly év végén erdészeti szakember, a VÜZ Kft. és Sáringer-Kenyeres Marcell tartottak terepszemlét és felmérték a területet. A keszthelyi önkormányzati képviselő elmondta, a város célja, a terület újbóli fásítása, ezért úgy döntöttek, hogy idén tavasszal csemetéket ültetnek a régi fák pótlására. Az ültetés során arra is figyeltek, hogy a kerékpárút esetleges bővítése esetén se legyenek útban a csemeték. Emellett a fafajta kiválasztása is kiemelt szempont volt.

„Sikerült intézkedni azzal kapcsolatban, hogy ne nemesnyár, hanem a környezetbe jobban illeszkedő jegenyenyár csemeték kerülhessenek ki, és összesen nem 41, hanem 42 csemetét tudunk kiültetni. 7 méteres tőtávolságra ültetjük el a kerékpárút mindkét oldalán. Az egyik oldalon 5 méter távolságra ültetjük a csemetéket, a másik oldalon pedig 3 méterre. Ezt azért, mert már bizonyos tervek nyilvánosak a balatoni kerékpárút bővítésével kapcsolatban, és mi megpróbáltunk minél inkább előrelátók lenni. Tehát úgy ültetjük most el ezeket a csemetéket, hogy a kerékpárút bővítésénél ne legyen probléma.” 

– tette hozzá Sáringer-Kenyeres Marcell.

A szakemberek az ültetés során arra is figyelmet fordítottak, hogy a fák gondozása se okozzon nehézséget. Sáringer-Kenyeres Marcell elmondta, a keszthelyieknek és az erre kerékpározóknak is nagy öröm, hogy újra fás lesz ez a terület, bár a nagyobb lombkorona kialakulásáig több évet kell még várni.