Újabb adományok érkeztek Keszthely egészségügyi dolgozóinak (zaol.hu)

Újabb adományt vittek vállalkozók és fiatalok a város egészségügyi dolgozóinak. Az akció december óta tart, azóta nagyon sokan álltak a jó ügy mellé.

Horváth Tamás önkormányzati képviselő, az Ifjúsági Kerekasztal alelnöke emlékeztetett, decemberben az egyik legnagyobb hazai, keszthelyi székhelyű édességgyár jóvoltából mintegy 500 csomag szaloncukrot vittek a kórházba és a mentőkhöz, más vállalkozás minőségi kapszulás kávékat ajánlott fel, és karácsonyfát is állítottak a kórházban, egy termelő és egy dekorüzlet adományaként – tudósít a zaol.hu.

A minap pedig 4-4 pulzoximétert és vérnyomásmérőt, háromszáz FFP2-es maszkot, továbbá nővérruhákat, takarókat, lepedőket rejtettek a dobozok, amelyeket önkéntesek vittek el az intézményekbe.

Gondoltunk arra is, hogy az áldozatos munkát végző, és most már nagyon fáradt egészségügyi dolgozóknak legyen részük egy kis kényeztetésben, ezért masszázskuponokat is tartalmazott a csomag

– mondta Horváth Tamás.

A képviselő arról is beszélt, a három hónap alatt a tervezett összeget a tárgyi felajánlásokkal együtt megduplázták a csatlakozott magánszemélyeknek és vállalkozásoknak köszönhetően, és nem túlzás azt állítani, megmozdult a város.