Új vezérigazgatót kap a Veszprém-Balaton 2023 (MTI)

Markovits Alíz személyében új vezérigazgatója lesz a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa Zrt.-nek március 21-től. A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) programról tartott sajtótájékoztatón Navracsics Tibor, a program kormánybiztosa úgy fogalmazott, hogy március közepétől a korábbinál még intenzívebben dolgoznak majd a program megvalósításán. 

Markovits Alíz az új vezérigazgató korábban a versenyszférában pénzügyi és külkereskedelmi területen dolgozott, majd számos hazai és nemzetközi projekt menedzsment és szakértői feladatait látta el.

A kőszegi Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének fejlesztési vezetőjeként tapasztalatot szerzett a regionális fejlesztési projektek tervezésében, megvalósításában és ellenőrzésében. Kiemelt feladata a Miszlivetz Ferenc által kidolgozott KRAFT koncepció gyakorlatba való átültetése a “Kreatív Város – Fenntartható Vidék Kőszeg város példáján”. Az így megvalósuló projektet a kormánya kiemelt nemzeti projektté minősítette – mondta el Markovits Alíz.

Kifejtette:  a KRAFT alapgondolatát beépítették az Európa Kulturális Fővárosa koncepcióba, mely szerint Veszprém az őt körülvevő vidékkel együttműködve lehet igazán sikeres.

Mészáros Zoltán korábbi vezérigazgató egyéb elfoglaltságai miatt mondott le a posztról, a továbbiakban főtanácsadóként dolgozik majd a program sikeréért.