Új ultrahang készülékek a Keszthelyi Kórházban (tvkeszthely.hu)

Több mint 47 millió forintot nyert a Keszthelyi Kórház orvostechnikai eszközök fejlesztésére az Emberi Erőforrások Fejlesztési Program pályázatán. Ebből két új ultrahang készüléket szerzett be az intézmény, amelyekkel a Radiológiai és az Intenzív Osztályon már meg is kezdték a vizsgálatokat a szakorvosok.

„Mindent tudunk vizsgálni, amire nekünk itt szükségünk van. Sokat számít az ízületek meg a lágy részek vizsgálatában az, hogy most szélesebb skálán mozgunk.” – mondta az új ultrahang készülékről Dr. Győrffy Edit. A Radiológiai Osztályon egy 11 éves gépet sikerült lecserélni a legújabb pályázati forrásnak köszönhetően. Az új készülék nem csak a várakozási idő lerövidítésében segít, hanem egy sokkal pontosabb diagnózis felállításában is.

„Sokkal nagyobb monitorja van, sokkal szélesebb skálán mozognak a fejek frekvenciái, úgyhogy ugyanazokat a vizsgálatokat, amiket eddig csináltunk, sokkal jobb minőségben tudjuk elvégezni. A fejek 1MHz-től a 18Mhz-ig fogják le a skálát, úgyhogy a lágy részekre, az ízületi vizsgálatokra sokkal jobb és sokkal nagyobb felbontású képet tud adni, mint az eddigiek.” – emelte ki a Keszthelyi Kórház Radiológiai Osztályának vezető főorvosa.

A 100%-os támogatású pályázatot a tavalyi évben nyújtotta be a kórház, és kifejezetten radiológiai eszközök beszerzésére pályáztak. Az osztályon ugyanis évente 11 ezer járó beteget látnak el, ez átlagban napi 40-45 vizsgálatot jelent. Mindezek mellett ez a gép biztosítja az éves szinten mintegy 3000 fekvőbeteg vizsgálatát is.

„A Radiológiai Osztályon óriási nagy terhelés van folyamatosan nap mint nap, különösen az ultrahang vizsgálatokat tekintve, de igazából más vizsgálatok tekintetében is óriási az igény, a területről érkező illetve a kórházon belüli vizsgálati igények. A másik készülék, amely lecserélésre tudott kerülni, közel 10 éves volt, és a vizsgálatoknak a minőségét, milyenségét tudtuk így javítani, a vizsgálatok elvégzését tudtuk gyorsítani, a kollegáknak sokkal könnyebb ezzel dolgozni.” – tájékoztatott Dr. Kvarda Attila, a Keszthelyi Kórház főigazgatója.

Az Intenzív Osztály a támogatásnak köszönhetően szintén gazdagodott egy ultrahanggal. Dr. Kató Csaba, az osztály vezető főorvosa elmondta, eddig is volt készülékük, ez azonban már annyira elavult, hogy a mozgatható betegeket a Radiológiai Osztályra vitték vizsgálatra, más esetben pedig a gépet szállították az Intenzív Osztályra. Az új ultrahang a gyors és pontos diagnózisban is segít.

„A más egyéb szakmához hasonlóan a mi szakmánkban is elterjedt az ultrahang használata, tehát bizonyos idegblokádok pontosításánál, illetve pontos elvégzéséhez, illetve érkanül állások elvégzéséhez eleve az anesztéziában már használjuk. A másik pedig a sürgősségben használatos ultrahang vizsgálatok jönnek, amikor testüregekben folyadékgyülemek, vérömlenyek diagnosztizálására tudjuk mi is használni.” – tette hozzá Dr. Kató Csaba, az Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztály vezetője.

A kórházban már működésbe lépett a két új ultrahang készülék. A páciensek a járóbeteg ellátásban is találkozhatnak az egyikkel a Radiológiai Osztályon.