Új tűzoltógépjárművek álltak szolgálatba Somogy és Zala határán 

Két új gépjármű állt a 125 éves szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület szolgálatába október 20-án és befejeződtek a szertár felújítási munkálatai is- számolt be honlapján a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

 

Füsttel teli szertárból gurultak ki a gépjármű átadási ünnepség főszereplői. Tapsvihar övezte a szirénázó járművek bemutatkozását, amelyekhez Móring József Attila országgyűlési képviselő, Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Fehér Zoltán, a Somogy Megyei Kormányhivatal igazgatója is gratulált. Az ünnepségen elhangzott: a Szőkedencsi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület a megye egyik emblematikus közössége, amelynek tagjaira a térség lakossága mindig számíthat.

Wéber Antal tűzoltó dandártábornok, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója adta át a korábban Nagyatádon szolgálatot teljesítő Steyr Bronto Saurus kulcsát Komári József, parancsnoknak. A szőkedencsi egyesület elnöke, Tekenyős András pedig annak a Steyr gépjárműnek a kulcsát bízta Balatonmária és Balatonkeresztúr települések önkéntes tűzoltó egyesületének elnökére, amellyel eddig Somogy és Zala megye határán fekvő falvak segítségére siettek. Az átadásoknak azonban itt még nem ért vége.  A szőkedencsi egyesület ugyanis egy új Lada 4×4 Urban típusú járművet vásárolt, amelyet tűzoltói feladatok során az országban először a szőkedencsi tűzoltók tesznek próbára. A jármű kulcsát Nagypál Tamás, márkavezető és Horváth Attila értékesítési menedzser adta át ünnepélyesen az egyesület parancsnokának, aki ezt követően a település első embereként is köszöntötte az ünneplő közösséget. Beszédében kifejtette: 1891. szeptember negyedikén Szőkedencs község képviselő testülete rendkívüli közgyűlésen alkotott tűzoltási szabályrendeletet, melynek értelmében megszervezték a Köteles Tűzoltóságot. A jelenleg negyvenöt taggal büszkélkedő egyesületnek köszönhetően a szőkedencsiek nagyobb biztonságban érzik magukat, hiszen helyben a segítség. Az önkéntes tűzoltók 2015. júliusában megszerezték a jogosultságot az önálló beavatkozásra. S immáron – jelentette ki a polgármester – a két új járművel az időjárási és terepviszonyoktól függetlenül képesek lesznek leküzdeni az akadályokat, a beavatkozó egységeket célba juttatni.

A járművekre, az új héjazatot és belső festést kapó épületre, valamint az állományra Papp Szabolcs plébános kérte az égiek áldását.

A megyei katasztrófavédelmi igazgató és Heizler György, a Somogy Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke egy emléklappal köszöntötte a 125. éves egyesületet, s kívántak további jó szolgálatot a tűzoltóknak. A jubileumi rendezvény ünnepi szentmisével zárult.