Új szerepkörben a balatoni vízimentők (Kossuth Rádió)

Minden évközbeni munkája megszűnt a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának. Bezártak a fürdők, uszodák, még a Hévízi-tó is. Éppen ezért megvizsgálták, miként tudnak most is segíteni az eszközeikkel, szaktudásukkal ezúttal a koronavírus elleni küzdelemben. 

Sok feladatba kezdett a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata. Bagyó Sándor elnök a Kossuth Rádióban elmondta: védőfelszerelések beszerzésébe kezdtek és most úgy tűnik, hogy egy teljesen új mentőautót is szereznek, amivel a betegellátásban tudnak segítséget nyújtani.

Bagyó Sándor szerint biztosra vehető, hogy nem lesz olyan idegenforgalmi szezon, mint korábban éppen ezért azokat az erőket, amelyekkel rendelkeznek a szárazföldre helyezik annak érdekében, hogy hatékonyan és fegyelmezetten vehessenek részt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben.

A teljes interjú az alábbi linken hallgatható: