Új preferenciák mentén kívánják megvalósítani a Club Aliga fejlesztését a tulajdonosok (OTS)

A PRO-MOT HUNGÁRIA Kft. és Hellnarik Hospitality Kft. megvásárlását magába foglaló akvizíciós folyamatok 2022. július 29-én lezárultak. A társaságok Balatonvilágos Községben, a Club Aliga területén tervezett fejlesztési dokumentáció felülvizsgálatának befejeztével, az új tulajdonosok az eredeti ingatlanfejlesztési- és üzleti koncepciót új preferenciák mentén kívánják megvalósítani.

Az új tulajdonosok részéről megvalósíthatósági és fenntarthatósági kritériumok figyelembevételével az a végleges döntés született, hogy az adásvételben érintett területeken az eredeti tervek nem valósulnak meg – közölték.

A beruházók figyelembe véve a megváltozott gazdasági környezetet, a beépítési és fejlesztői változások szükségességének áttekintésével, a fenntarthatóság szem előtt tartásával hozzák meg döntéseiket.

Mindazonáltal a beruházó elkötelezett a fejlesztés mellett, melyben a kikötőkorszerűsítés és bővítés a korábbi ütemezés és tervek szerint 2022 őszén megkezdődhet.

Az „Aligaliget” komplex településrész fejlesztési beruházást, amely többek között magában foglalta az Aliga2 területrészek beépítését, továbbá egy szállodakomplexumot, egy „Agora” közösségi területet, a strand és a kikötő felújítását, átépítését, valamint ezen létesítményekhez kapcsolódó közmű- és úthálózati fejlesztéseket az új tulajdonosok együttműködő döntésének eredményeként – a korábbi hatósági eljárásban engedélyezetekhez képest – jelentősen eltérő műszaki tartalommal, moderált beépítési mértékkel és egyes létesítmények célterületen belüli átpozícionálásával kívánják megvalósítani.

A fejlesztők a területet érintő korábbi együttes elképzelések módosításával, folyamatos együttműködésben a hatóságokkal, az önkormányzattal és a lakossággal, az érvényes jogszabályok betartásával tervezik a fejlesztési elképzelések véglegesítését.

Az Aligaligetre vonatkozó jövőbeni fejlesztési elképzeléseiket az elkövetkező 60 napban dolgozzák ki, az önkormányzattal egyeztetett formában erről a helyi lakosságot és a közvéleményt tájékoztatni kívánják.