Új parkolási rendelet, Civil Ház, Galerius Fürdő – ülésezett a képviselő-testület Siófokon

Új parkolási rendeletet alkotott a siófoki képviselő-testület, 8 igen és 4 nem szavazattal. E szerint éjjel-nappali üzemmódra állnak át a fizetőparkolók a szezonban (május 15-e és szeptember 15-e között), a siófoki lakosok azonban, szezonon kívül akár 100 forintért is parkolhatnak – egyebek mellett erről is döntöttek a képviselők Siófokon. 

Kedvezményes parkolójegyet mobiltelefonnal is lehet váltani, a helyieknek járó kedvezmény nyilvántartáshoz kötött (a városőrség ügyfélszolgálatát kell felkeresni). Lehetőség van éves és havi bérlet váltására is, kivéve például a városházi és hajóállomási parkolót. A rendelet nyomatékosítja: az autóban várakozás sem mentesít a fizetés alól. A parkolás egyébként idén eddig 150, 2020-ban 105 millió forintos bevételt hozott a városnak – írják a város honlapján.

A tavalyinál több, az azt megelőző két évnél azonban kevesebb bűncselekmény történt a szezonban Siófokon – derült ki Bene Zsolt rendőrkapitány beszámolójából. Idén jelentősen nőtt az erőszakos, garázda jellegű bűnesetek száma, főképpen a Petőfi sétányon. A kapitány elismerte dr. Lengyel Róbert polgármester felvetésére, hogy sokan már eleve ittasan érkeznek a sétányra, ahol gyakran mégis kiszolgálják őket, „az ellenőrzés azonban nehéz, a legkevésbé ittasnak látszó személy is kikérheti a 12 sört, vagy felest a társaságnak”. A városközponti részeken tanyát ütő hajléktalanokkal szemben sem sokkal könnyebb a fellépés Bene Zsolt szerint, aki arról is beszélt: az okoszebra-telepítési programot üdvözli a rendőrség.

A Nagystrand idei forgalma (175 ezer fő, 159 milliós bevétel) a tavalyit ugyan meghaladta, de elmaradt a 2019-estől, a szabadtéri színpad nettó kétmilliós veszteséggel zárt, és a rendezvény-költségeket is ki kell pótolnia a városnak – tájékoztatta a testületet Várkonyi Csaba, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője.

Az egykori könyvtár Civil Házzá alakítására 120 milliós saját forrást szavaztak meg a képviselők a 135 milliós állami támogatás mellé. A máltaiak kapják használatba a bezárt kiliti óvodaépületet (a fogyatékkal élők kiliti nappali intézménye bővülhet ezáltal), s arról is döntés született, hogy lesz majd fogorvosi ügyelet, több közeli településsel összefogva. November közepén nyithat a Szenior Kuckó a Széchenyi utcában, mely a civil szervezeteket is várja – jelentette be Jánossy Gábor tanácsnok (Becsülettel Siófokért Egyesület).

A testület tárgyalt a Galerius fürdőről is, de zárt ülésen. A fürdővel kapcsolatos költségekről itt, a lakosság körében felmerült kérdésekkel kapcsolatos sajtóinformációkról pedig ebben a cikkben írtunk.