Új munkahelyeket teremt az épülő ipari park Balatonfüreden (Füredi Napló)

Az épülő ipari parkban hét nagyobb, közművesített telket alakítanak ki vállalkozások számára. A világjárvány második hulláma idején is gőzerővel folyik Balatonfüred egyik legnagyobb beruházása, mégpedig az egykori szeméttelep helyén- írja decemberi számában a Füredi Napló.

 

Az Aszófői út mentén épülő új ipari parkba a tervek szerint vállalkozások települhetnek majd ki, új munkahelyeket létrehozva ezzel. A komplex fejlesztés több új épületet is magába foglal a 14 hektáros területen, ezekbe költözik például a Probio kertészeti és köztisztasági részlege, a fizikai dolgozók és a teljes géppark, itt parkolnak majd a hulladékszállító járművek is.

Az ipari parkban hét nagyobb, teljesen kiépített, közművesített telket jelölnek ki, itt létesíthetnek bázist a vállalkozások. A beruházás helyszíne távolabbra esik a lakóövezettől, ezért a fürediek számára szinte láthatatlanok a most folyó munkálatok, ugyanakkor az ipari park fontos mérföldkő lehet a város életében. A projekt, melynek része a várost nyugati irányból elkerülő út felső szakasza is, közel egymilliárd forintból valósul meg. Kosler Zoltán, az önkormányzat városfejlesztési osztályának vezetője a lapnak elmondta, a feladat többrétű.

– A volt szeméttelep területén két épületet húzunk fel, az egyik épület igazgatási és szociális funkciót fog kapni, ide kerül át a Fürdő utcából a Probio két részlege. Minden, ami a köztisztasági, parkfenntartási feladatokkal kapcsolatos, itt működik majd tovább. A dolgozók kulturált helyen tudnak majd öltözni, tisztálkodni. Ez egy kényelmes, nagy alapterületű épület lesz, ahol étkezőt is kialakítunk, lesz egy nagy autómosó a Probio járműveinek tisztításához, lesz kulturált műhely, ahol az esetleges javításokat el tudják végezni.

A másik épület raktározási funkciót kap, a csarnokban kap helyet a sóés zúzaléktároló, tehát a téli síkosságmentesítéshez szükséges anyagokat lehet majd itt tárolni. Itt lesz egy kazánház is, amely majd az igazgatási épület fűtését is biztosítja, ez egy biomassza tüzelésű kazán lesz.

A létesítmény közműellátottságának biztosítása érdekében új hálózatokat építenek ki.

– Messze esik innen a szennyvízbefogadó állomás, hiszen az a 71-es főút déli felén helyezkedik el, így onnan új vezetéket kell lefektetni egészen az ipari parkig. Az ivóvíz kapcsán a kamionos telephelytől épül egy új vezeték, természetesen a közműveket az ipari park területén is ki fogjuk építeni, megfelelő utakkal, közvilágítással.

– Az Aszófői úttól egy teljesen új becsatlakozó út is épül, a jelenlegi nyomvonalat fel használva, amely az iparterület beléptető rendszeréhez viszi majd a forgalmat. A területen belül pedig két irányba épül új úthálózat: az egyik az Aszófői úttal párhuzamosan, a másik a jelenlegi komposztálótelep irányába fog húzódni.

– Mitől lesz ipari park ez az ipari park? – erre a kérdésre is választ kaphatnak a Füredi Napló olvasói.