Új lépcsők vezetnek majd a Tamás-hegyi kereszthez Balatonfüreden

A tervek szerint fém lépcsőkön lehet majd feljutni a Tamás-hegyi keresztig, ezzel megoldódna egy régi probléma, hiszen évek óta gond a sűrűn látogatott hely biztonságos megközelíthetősége. Az önkormányzati beruházás mintegy 100 millió forintba kerülne.


Böröcz István, a terület önkormányzati képviselője a Füred TV-nek elmondta, reményei szerint jövőre, amikor 20 éves lesz a kereszt, elkészülhet a beruházás. Már 2021-ben elkészültek a felújítási tervek, amely alapján a végleges megoldást adó fémlépcsők mellett, hat pihenő pontot is kialakítanának, sőt magát a keresztet is megerősítenék.