Új kilátót építenek a régi helyére Zalakaroson (zaol.hu)

Zalakaros kilátója az elmúlt évek alatt annyira tönkrement, hogy életveszélyessé vált, ezért újat kell építeni helyette. Várhatóan jövő tavasszal kezdődhet a kivitelezés.

 

A beruházást a Zalaerdő Zrt. végzi, a munkálatokról Rosta Gyula vezérigazgató adott tájékoztatást:

– A zalakarosiként emlegetett, de valójában Zalamerenyén található kilátó már anno is a Zalaerdő közreműködésével épült. A működtetést 10 évre megkapta a zalakarosi önkormányzat, amely időszak éppen most telt le. A kilátó léte mindannyiunknak fontos, hiszen rengeteg turista fordult meg itt, a régi objektum igen népszerű volt. Innen indul a Csiga-túra tanösvényünk, amely kategóriájában 2015-ben kiérdemelte az év ökoturisztikai létesítménye címet. Ezért is stratégiai jelentőségű a kilátó helyreállítása.

A vezérigazgató elmondta: saját forrásból építik újjá a kilátót a szükséges engedélyeztetések után, várhatóan 2018 tavaszán. Az új kilátó ragasztott fenyőfából készül,  remélhetőleg tartósabb esz, mint a korábbi volt. Az objektum prototípusa, a Bati-kereszti kilátó Szekszárd mellett áll. Ehhez hasonlóan a zalakarosi építmény is 20 méter magas lesz,  15 méternyi magasságban a padlószintjével.